Blazovich László - Géczi Lajos: A Telegdiek pere 1568-1572 - Dél-Alföldi évszázadok 6. (Szeged, 1995)

BEVEZETŐ

nyitási formákat. 1323. szeptember 19-én a Magyar Pál mester és Gyurk fia Lukács között a Szabolcs megyei Maráz nevű birtok ügyében folyt perben, miután Lukács négy, az állítását bizonyító oklevelet bemutatott, Lampert országbíró megállapítja, mivel a peres ügyeket oklevelek bemutatásával vagy eskütétellel vagy baj vívással lehet eldönteni, elégségesnek találja a négy azonos tartalmú oklevél bemutatását. Mivel azonban az ítélethez egyszerű bizonyítás nem elegendő, és nem lehet baj vívást vagy eskütételt elrendelni, amíg a birtok értéke nem ismert, a váradi káptalant Bácskai János királyi emberrel kiküldte a birtok értékének a megállapítására. A 35 márkára értékelt birtok ügyében végül Lukács harmincötödmagával letette az esküt, és a birtokot Lampert mester, országbíró neki ítélte. i° A 14. század során, mint a fenti példa is mutatja, az anyagi bizonyítás formái kerültek előtérbe hazánkban is. Ha az egyik félnek kellő számú oklevéllel sikerült állítását igazolnia, megkapta az eskü letevésének lehetőségét. Tulajdonképpen az egész középkori perjogunkban megmaradt, azonban fokozatosan csökkent az eskü jelentősége. Az anyagi bizonyítás után az eskü odaítélése általában eldöntötte a végítélet milyenségét is. A per tárgyát képező fekvőségek birtoklását bizonyító oklevelek felhasználása mellett a tanúskodás tartalmi és formai jegyei is változáson mentek át. A korábbi tanúbizonyítás (humánum testimonium) helyett, amely során a tanúk függetlenül az állítás igaz vagy hamis voltától azon fél állítását erősítették, aki mellett tanúságtételt tettek, az egyszerű tudományvételt (inquisitio simplex) és a köztudományt (communis inquisitio) alkalmazták, továbbá ismeretes volt a bírósági közgyűlésen gyakorolt tudományvétel is, amely helyett később a kikiáltott közgyűlésen végbevitt tudományvételt (inquisitio per modum proclamatae congregationis) foganatosították. Az egyszerű tudomány vételt arra felszólító parancslevél, amelyet a király, a nádor vagy az országbíró adtak ki, birtokában lehetett végrehajtani. A parancslevél vagy a megyéhez szólt, amelynek területén a birtok feküdt, vagy az illetékes káptalanhoz. Benne a nagybíró elrendelte az illető ügyben való tudakozódást, amelyet a megyéről kiküldött királyi ember a káptalan bizonysága előtt végzett, és vizsgálatuk eredményéről jelentést tettek a parancslevelet kiadó bírónak. Az ügy felderítését végezhették nyíltan és titokban, a szomszédok és a megyebeliek között egyaránt továbbá a megyei törvényszéken és a közgyűlésen is. Férfit, nőt, nemest és nem nemest egyaránt kérdezhettek, vallani pedig közkötelesség volt. Az egyszerű tudományvételt más-más királyi emberek és káptalanok közreműködésével általában kétszer ismételték. Három egybehangzó tudománylevél birtokában a felperes könnyített eskü megszerzésében bízhatott. Köztudományt a felek kölcsönös beleegyezésével csak per folyamán rendeltek el. A bíróság által kiküldöttek a felperes és alperes előzetesen 10 Anj. Okit. VII. 464. sz.