Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - Kis BÁLINT: A szentesi reformáta ekklésia históriája. A szentesi reformáta ekklésia állapotja (Szemelvények) - Második kötet

akkor a régi esküdtek is a városházára, bízván jóakaróiknak pártfogásában. De a sokaság a régi esküdteket és a mellettük szólókat ócsárolta, félretaszigálta. Kívánták, hogy kimenjenek a régi esküdtek és a jegyzők. Olyan nagy lázongás és zenebona támadt, hogy a megyei és uradalmi tisztek maguk tanácsolták az idős esküdtek elmenetelét. Új esküdteket választottak, a régi tisztviselők ellen vádakat emeltek és pontos elszámolást követeltek tőlük. Elbocsátották Holik József és Kolozsvári István jegyzőket. Még a szentesi származású Szíjjártó Szabó Pál írnokukat is, azt adván okul, hogy az is abból a huncut kalamárisból írt, amelyből a jegyző. Elmozdították az egyház presbitereit is. Nem elégedtek meg az elöljárók elleni vádaskodással, hanem bevádolták az uradalmi ügyvédet, Herczeg Ferencet. Az uraság öt hivatalából el is bocsátotta. Az uraság ellen a helytartó tanácsra sok urbáriális panaszt terjesztettek, amiért az uraság előtt az egész város gyűlöletessé lett, s azóta terheink egyre inkább nehezedtek. Vádolták az uraság több tisztjét és a vármegye több tisztjét is. Ezért a főbb lázítók: Szépe János, Nagy György, Tóth István a vármegye tömlöcébe vitettek. Mikor a nép ezt megtudta, seregestől ment gyalog Szegvárra a kiszabadításukra. De szavukra ottan semmit sem hajlottak, erőszakhoz nyúlni pedig nem mertek, ezért is szépen hazajöttek. Nagy György a tömlöcben beteggé tette magát s hazabocsátották. Akkor éjjel megszökött, s majdnem egy esztendeig bujdosott. A vádaskodásoknak a folytatására sokszor fel kellett nekik menni most Pestre, majd Bécsbe, ahol valami iszákos Kőműves Tóbiás volt a szószólójuk, maguk semmit sem tudván németül; ezekre az utakra és a Bécsben való tartózkodásokra sok költségre volt szükség, amit a helybeli lakosoktól szedtek össze. ígérgették, hogy majd megtérül a költségük, de végül is kárvallottak maradtak. A helytartótanácsra való urbáriális panaszok megmaradtak, leküldték a vármegyére és a vármegye az elöljáróságot bízta meg megállapítani, hogy azokban mi az igaz, mi a nem igaz. De így csak közönséges panaszokká váltak, volt is köztük sok méltó panasz. Még most sincsen lezárva az ügy. A lázongás szerzői az esküdtségből kiestek, a sok lótás-futás a gazdaságukkal való nem gondolás, a sok tivornyázás elszegényítetté őket; akiknek pénzüket elcsalták, azok átkozták a maradékaikat is. Tóth István, aki a lármának fo eszköze volt, ereit megvagdalva egy reggel a háza közepén halva találtatott. A város elvesztette régi jó becsületét mind az uraság, mind a vármegye előtt. — Ilyen módon sem maguk, sem általuk a lakosság sem nyert, hanem sokat vesztett. Ennek a kornak az emberei egymás iránt barátságosak voltak egyébként ha együtt mulattak, szertartásosság nélkül nyílt szívűek, másokhoz alkalmazkodók, mások kedvét megnyerni kívánók voltak, ártatlan jókedvet mutattak. Kevesen voltak durva, nyers beszédű emberek, akik káromkodással részegeskedéssel rontották a mulatságot. A pénz szaporodása szülte a csinosodást mind öltözetre, mind házi eszközökre nézve, a tisztességes külső viseletet s a durvaságnak az elhagyását. Igaz, hogy ugyanez ingerlője volt mind a két nemen levőkben a testi-