Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - Kis BÁLINT: A szentesi reformáta ekklésia históriája. A szentesi reformáta ekklésia állapotja (Szemelvények) - Második kötet

VI. szakasz Az ekklésia tagjainak szokott foglalatosságukról, élelem- és pénzkeresésük módjáról Legáltalánosabb foglalkozás volt a szántás-vetés, amit cselédjeik segítségével folytattak. Az ekéjük ugyanolyan volt, mint amilyet ezelőtt száz esztendővel készíttetett a nagyatyjuk. Hat ökör kellett egy arasznyi föld felvágására és félre fordítására a rossz eke miatt. A régebb időben a föld pihentebb lévén és zsengés a rajta elhullottak vérétől, akármilyen rosszul művelték is a földet, bőven termett; most is csak azt kívánnák embereink, hogy minden ugarolás és trágyázás nélkül úgy teremjen a föld, mint régen. A restség és gondolkozni nem szeretés ragaszkodik a régi szokáshoz, rossz létére is talál pártfogókra, valamint újaknak okosabb próbatételére ellen szólókra. Búza, árpa, zab, kukorica, köles volt a főbb termény; lencse, borsó, bab csak mellékes volt, csak házi szükségletre, nem pedig eladásra termesztették. Némelyek dinnyét is vetettek, de ennek lopását a betyárok bűnnek nem tartván, ritkán volt haszna; sokszor halált okozó veszekedések voltak miatta a gazda és rablók között. Muhar, bükköny, lóhere, repce termesztését csak mostanában kezdtük próbálgatni. A marhákat, lovakat már ez időszakban, mikor göbölytartó gazdák nem voltak — leginkább istállókban tartották. De a juhokat a szabad ég alatt karámokban szénázták, ahol esőnek, hónak, hidegnek ki voltak téve, a takarmányt pedig, amit a gazdát kímélni nem tudó juhász elébük hányt, nagyrészt letapodták; a jászolból etetett juhok feleannyi takarmányt sem prédáltak el. A szarvasmarhák s heverő lovak leginkább szalmán teleltek, a juhok is csak tavasz felé kaptak szénát, nyáron a közönséges legelőn éltek. Szűk termés idején semmi haszon nem volt ezeknek tartásában, többe került a takarmány, mint a jószág haszna. A pásztorok közt a juhászok ravaszok, gazdáikat csalók, lopók voltak. — A maglósertések nyáron csürhére jártak, vagy a réten laktak, s pusztították a „nyomást" és nádas rétet, télen pedig ocsú-korpa, kása-ondó [?], törköly, paraly, száraz szőlőlevél vízzel megöntve volt az eleségük, csak az lévén a cél, hogy éhen meg ne dögöljenek. A magló magot is ritkán látott. — A hízóknak uraság volt a dolguk ezekhez képest. Darával, kukoricával 1-2 mázsára meghizlalták őket; szegény ember volt az, aki sertést nem hizlalhatott. A tehetősebbek 10—20 sertést is leöltek egy télen, melyet cselédjeik, napszámosaik következő nyáron elfogyasztottak. A mesteremberek hizlaltak sertéseket eladni. Tartottak ezeken kívül aprójószágokat is: pulykát, ludat, kacsát, tyúkot, galambokat, mind a maguk szükségére, mind pedig eladni is. A dohánytermesztés is II. József császár idejétől fogva nevezetes része volt a termesztésnek. Kertészeket tartottak a gazdák a tanyákon, ezek termesztették a dohányt felébe, ezek között is volt sok gazdáit pusztító kertész. Néha a dohánynak