Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - IV. KÖTET

mezhet arra, ha van-é katholikus a templomban, de nem is esmérheti meg, nem lévén semmi külső megesmertető jele. De hiába, a parancsolat vissza nem vonódott. Úgyszinte azt is parancsolta, hogy soha meg ne merjék esketni a katholikus személyt a református papok, mert ha tudatlanságból cselekszik is fiscalis actio alá vettetnek. Nem különben hogy a törvénytelen gyermek, mely pápista apától, de református anyától származott, ha megtudatik catholicus légyen. Ebből az ivadékból való volt az erdőhegyi üldözés is. Volt t. i. itt egy plébánus, akinek szíve a reformátusok eránt gonosz indulattal volt teli, s erkölcsére nézve a nevénél is alábbvaló volt, hívták Bocskornak. Ez a házánál lévő macskát megnyúzatta, s borit az uradalmi háztól vitetett zsindely szegekkel a híd végén lévő keresztfára feszíttette, ugyanazon háztól hozatott tentával, s onnan való papirosra a macskabőr alá utálatos mocskolódásokat írt bolond versekben. Másnap lármát üt, azt állítja, hogy azt a református pap és mester cselekedték. Mindjárt inquisitio lesz, de semmi rajok nem sül. A prédikátornak mindazáltal megmondódik, hogy eltakarodjon, a rektort tömlöcbe teszik 10 vagy 14 ártatlannal, akikre valami gyanúságot költhettek, ezekkel a legkegyetlenebb módon bántak, az alsó tömlöcbe hányattak. Azonban az inquisitio folytatódott mind a tekintetes vármegye, mind a tractus részéről. A vármegye tisztjei a vizsgálatból, tanúk vallomásaikból, a corpus delictiből, nyilván általlátták, hogy ez a tisztelendő Bocskor munkája, elsőben is tehát a cselédjét, aki a macskát megnyúzta, és a cselekedetet megvallotta, elszöktették, azután Bocskornak utifüvet comendáltak kötni lába alá, s egy éjjel elszökött, nem tudni hová. De azért a szegény erdőhegyieket a tömlőéből szinte esztendeig ki nem eresztették, mind addig míg végre Csepcsányi nevű fiscalis által a felséghez folyamodván, megszabadíttattak, szenvedések kárvallások senki által ki nem pótoltatván. Ezekhez hasonló volt, amidőn Szent István király napján Szentesen lakó vármegye persecutor comissariusa, kiment a tanyák közé, ott a református embereket a munkától mely pedig ország törvénye szerént szabados, káromlással, veréssel eltiltotta, a vármegyére feladata, megmondódott nékik, hogy azt többé ne cselekedjék. Ilyen volt az úgynevezett zászlós-per is, mely Makón, Vásárhelyen és Szentesen sok nyughatatlanságot s költséget okozott 1820—1828-ig a reformátusoknak. Mind az ország törvényeiben, mind a céhek articulusaiban fel vannak a mieink szabadítva a kathólikusok ceremóniáján való megjelenés, s azokra való adózás alól. Azonban mégis addig szorongatták, vexálták, fenyegették felsőbb hatalom által hitünk sorsosit, míg a kathólikusoknak sok száz forintokba került zászlót nem készítettek, a céh közcassájából, melynek nagyobb része a reformátusoktól adódott. Már most ezen mások sebjéből erőszakkal kicsikart pénzből készült zászlók alatt, salva conscientia dicsérik az Istent. Ilyen hitünk sorsosi eránt való utálatos indulatból származott Kornis káplánnak