Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - IV. KÖTET

is 1803-ban a piacon Űrnapján mondott prédikációja, vagyis inkább mocskos beszéde, melyben a mieinket gyalázta, pokolra ítélte, ökrökhöz, szamarakhoz hasonlította. Feladódott a főtiszteletű superintendentia által a váci püspöknek, és Komis, plébánusnak rendelődött Párdánba, a Bánátusba, aholott is két leányt hagyván successorinak, megholt a pálinkával való visszaélés miatt 1830-ban. Másfelé is történtek ilyenek, mint ezt előadja a bányavárosi főtiszteletű ekklé­siák főcuratora Bersevitzi Gergely, egy ilyen titulusú németül írt munkájában: Zustand der Protestanten in Ungarn: 139 de mindezek a jó fejedelemnek tudta és akaratja ellenére a setétség fiának munkái voltak, ahonnan, mihelyt erről őfelsége előtt panasz tétetett, legottan orvosló kezekre találtak a méltatlansággal illetettek. Bízunk az Isteni gondviselésben, hogy a józan tudományok mind inkább-inkább nevekedvén a bal vélekedések homályát elűzik, a vad erkölcsöt szelídítik, a gyű­lölséget kitisztítják az emberi szívből, s valamint egész nemzetünk, úgy hitünk sorsosi is, jobb-jobb időt fognak érni! Ezen jobb időt hogy már elkezdettük érni annak bebizonyítására szükségesnek tartanám megírni azt, hogy azon megyékben, amelyekben ezen mi egyházi vidé­künk fekszik, a protestánsok nemcsak a vármegye hivataljaiba felvétettek, hanem még főkormányzókká is tétettek. Ilyen volt amint feljebb is említem már 1782-ben Békés vármegyében gróf Teleky József, úgymint administrator. Ilyen volt József császár halála után Csanád vármegyében báró Prónay László, azután későbben a mi időnkben gróf Teleky József. Ilyen volt Torontál vármegyében Balog Péter, és utána Gyürki (hajói emlékszem) István. Ilyen most is Krassóban ezen utolsó­nak a fia Gyürki Pál, akiknek kormányzása alatt sokat enyhült az azelőtt nyo­mattatásban volt vallás állapotja. 140 Hogy jobb időket reményihetünk kitetszik az a megboldogult felséges urunk I. Ferenc 1834. november 30-án kiadott kegyes intézetéből is, mely által minden birodalmi hadi kormányoknak felelet terhe alatt keményen megparancsoltatik, hogy a protestáns katonaság ott ahol templomok vannak rendesen a templomba vezettessenek, ott pedig ahol templomok nincsen a szomszéd helyeken lévőkbe, a távolság környűállásaihoz képest eleresztessenek. Hogy a protestáns papok a fe­lekezetbeli beteg katonaság lelki vigasztalásokra az ispotályokba beeresztessenek. Nem különben, hogy felséges urunknak teljes akaratja az légyen, hogy a protes­táns katonaság legalább egyszer esztendőben felekezetbeli nyelveket értő papok által vallása ágazatiba megerőssítessék, nékik Isteni szolgálat tartassák, és a szent­vacsorához járuljanak. Annakokáért azon tartományokba, ahol protestáns pa­pok nincsenek, azok a szomszéd tartományokból is hozattassanak. Mivel pedig ezen kegyelmes rendelet a Lombard Velencei királyságban és Dalmáciában nem könnyen effectuáltatik, megrendelte őfelsége feldmarsal Radeczky őexellentiája indítványozása után, hogy ezekbe a tartományokba helvéciai vallástételt követő és evangelicus lelkipásztorok állandóul rendeltessenek. 141

Next

/
Thumbnails
Contents