Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - III. KÖTET

éjjel most egy majd más helyen gyűltek össze. Terjedvén a keresztyén vallás az egyiptomi és palesztinai keresztyének kezdettek elsőben trombitával hírt adni az összegyűlésre. A klastromban kalapáccsal ütötte meg egy barát az ajtót, a jérusálemi apácák közül pedig egy apáca halleluja énekléssel adott jelt az Isteni tiszteletre. A napkeleti ekklésiákban valami darab deszkának vagy nagy darab vas pléhnek verése által adtak erre jelt. A napnyugoti ekklésiákban Sabinus pápa 604-ben adott arról parancsolatot, hogy a templomokba való menetelre harangozással adódjon jel. 806-ban kezdett pedig ez a napkeleti ekklésiáknál szokásba jönni. Az első harang a Sófia Templom tornyába Konstánczinápolyba tevődött fel, melyet az akkori császárnak ajándékba küldött a venetiai herceg Patrisiacus. Magyarországra mikor kezdődött béhozódni bizonytalan, hanem az bizonyos, hogy 1200. esztendő elein már szokásban volt, mert a Judicium ferri candentis regestruma

m 142. -ában az van 1214. esztendőről, hogy a Borsa nemzetségéből való Herczeg nevű ugrai földesúrnak özvegye Benedikta egy Agna nevű szolgálóját két fiaival Hetával és Furtunnal az ugrai templomnak testálta, oly móddal, hogy Agna míg él minden hónapban adjon az ugrai Boldogságos Szűz Mária templomának oltárára egy singnyi gyertyát, Heta légyen az ekklésia dufinicusa (Testamentumba hagyott szolgája) és minden esztendőben Szentmihály napján adjon az ugrai papnak két esztendős tinót, ahhoz való kenyeret, és 5 veder sert, az ő lelkének a purgatoriumbeli hévségben való enyhítésére, Furtun pedig legyen az ekklésia (Campanariusa) harangozója, nemzetségről nemzetségre. írja Fessler is Rogerius után Magyarország históriájában, hogy midőn a Béla idejében a tatárok által elpusztíttatott hazánkból rabságra vitt nyomorult lakosok közül némelyek elszökvén a tatár kegyetlen fogságából, s már egynéhány hetekig bujdostak volna az erdőkön, lelkeket markokban hordozván reménység és félelem között — s végre az erdélyi szélekre jutván elsőbe meghallották a harangszót, micsoda kedves hang volt az őelőttök. Leborultak mindnyájan a földre, megcsókolták azt, s könynyek közt adtak hálát az Istennek, hogy hazájok földjére keresztyének közé juthattak. A reformatio elein öntetett harangok kicsinyek, vastag oldalúak, és rossz matériából készültek — ennél fogva dísztelen kongásúak voltának. Ezeknek nagy részét vidékünket elfoglalván a török ágyúknak öntetté, amelyek megmaradtak, idővel nagyobbodván az ekklésiák elolvasztattak, és több matériát adván hozzá nagyobb harangokká öntettek, amint cselekedtek a szentesiek a bődi kis haranggal, mely 1638-ban készült vala. Ez az oka, hogy 1633 előtt öntetett harang már ma egy sem találtatik vidékünkben. A legrégibb harang vidékünkben az öcsödi kis harang, mely 1633-ban öntetett, és Felsődobszáról Borsod vármegyéből hozták el magokkal az Öcsödre származott lakosok. A legnagyobb harang a makói, mely 3030, és készült 1826. esztendőben. Hétköznapokon egy haranggal szoktak harangozni, vasárnapokon és ünnep-