Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

III. Kísérlet a szerb—magyar megbékélés megteremtésére - 1. Csernovits Péter Újvidéken

Péterváradra Hrabovszky János altábornagynak „... az Újvidék Városáról keringő' igen veszélyes zendülési hírek miben lettéről". Május 3-án készíti el a városnak szóló proklamációt. Ugyanaznap kap bizalmas információt (jó szokás szerint ilyen informátor mindig és mindenhol akadt) arról, hogy az újvidéki szerb mozgalom vezetője bizonyos Stamatovic esperes, aki — a bizalmas jelentés szerint — Radakot, Muncicot és Jakonicot a bujtogatásra bírta és ösztönözte. Ue nem érkezett kedvezőbb hír Kamber János polgármesterről sem. Május 6-án megjött a visszajelzés Újvidékről, hogy a rögtönítélő bíráskodást, a statáriumot kihirdették. Május 8-án bebizonyosodott a kormánybiztos számára — elfogott hírlapok és levelezés révén —, hogy a szerb propaganda terjesztői „... az Újvidéki Karlovitzi görög nem egyesült Szentegyházi községek — újvidéki olvasó társaság és Belgrádi hírlap szerkesztőség".

4 1848. május 9-én este Óbecséről érkezett Csernovits Péter Újvidékre. A város lakossága (elsősorban a szerbek) nagy várakozással tekintettek jövetele elé, a szálláshelyül kiszemelt Zöld Koszorú előtt már reggel 9 órakor megtelt a piac érdeklődőkkel. Felsorakozott egy század nemzetőr is Huber kapitány, kamenici uradalmi felügyelő vezérlete alatt. A város határában a városi tanács, „közelebb a városhoz" a szerb lakosság részéről fogadta egy-egy küldöttség. A kormánybiztos naplójában eképp örökítette meg a városba érkezését: „... tarock durrogások és harang kongások között elől hátul, iszonyú nép tömegtől kísértetve, kevés éljennel és harsogó sok Zsivioval éljeneztetve a zöld koszorú vendéglőbe be hajtottunk".

5 Rövid szemle következett a felsorakozott nemzetőrség felett; este pedig fáklyás zenét kapott a királyi biztos, s több szerb nyelvű beszédben köszöntötték. A Pesti Hírlap tudósítója ezt az utóbbit meglehetősen rosszallotta, mivel „... minden kihiresztelt rácz létökre a lakosok 3/4 része tud és ért magyarul".

6 Még május 6-án „... azon párt, melly a jegyzőkönyvek elégetésében részt vőn" (pontosan egy 11 tagú küldöttségük) bűnbánóan járultak Csernovits elé. A kormánybiztos — őket „Újvidék összes polgársága s tanácsa küldöttségéül el nem ismervén" — az anyakönyvek elégetése miatt roszszallását fejezte ki. „A küldöttek levert érzettel s rőfnyi orral térek haza" — olvashatjuk a Pesti Hírlapban.

7 így nem csoda, hogy nem mindenki várta örömmel Csernovits megérkezését Újvidékre („... sokak által pedig szívdobogással, melly az elkövetett vétek utáni büntetés félelméből szokott származni, váratott").

8 Rájuk másnap, május 10-én került sor. Miután a kormánybiztos fogadta a városi tanács testületi tisztelgését, a „szakadási tervért gyanúsokat" egyenként hivatta magához, meghallgatta őket, s „megintettek".

9 Május 11-én — bizalmas értesítés nyomán — ismételten idézést kaptak a szerb mozgalom újvidéki irányítói: Aleksandar Kostié; M. Kostié plébános, akit azzal vádoltak, hogy ő írja a belgrádi újságba (valószínű a Srbske Novineba) a magyarországi cikkeket; Mark Popovic, Radivoj Stratimirovic (a főkapitány!) és Djordje Stratimirovic, Gruic protoszingyel, az „aranyszájú" és Stamatovic esperes. Csernovits megdorgálta őket, s szavukat vette, hogy az izgatással felhagynak. Az ígéret ellenére sem lehetett a kormánybiztos nyugodt, ezt a belügyminiszternek írt levele is tükrözi. A szerb propaganda szerinte annyira elterjedt, s főleg Újvidéken, hogy az „... a jelen körülmények között terrorismussal el ne fojtható".™ Minden valószínűség szerint ez kényszerítette Csernovitsot más