Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 2. Nagykikinda és környéke 1848 tavaszán

A lakosság pillanatnyi megnyugvását kihasználva, a főbíró a katonasághoz fordult, hogy „... a rend fenntartása végett és leginkább a horvát zászló levétele és a lázító, valamint Radák elfoghatása végett a piaczon állíttatnék ki".

66 A vecsernyéről érkezők méltán érezhették magukat félrevezetve, jogos felháborodásukat Radak még tovább szította. A katonaság „szét akarván hajtani a tömeget, közibe nyargalt". Az emberek valóban szétszaladtak, hogy rövidesen rudakkal, kapákkal felfegyverkezve rontsanak a huszárokra, akik nem rendelkeztek munícióval.

67 így aztán a katonaság — enyhe kifejezéssel élve — kivonult a városból. Ezzel elszabadult a pokol... A tömeg haragja azon tanácsosok ellen fordult, akik a városban állomásozó katonasághoz folyamodtak segítségért.

68 Az események akkor vettek más irányt, amikor a tömeg feltörte a kerületi börtön ajtóit. Idézet Djordje Titelski vádlott vallomásából: „... a néptömeg fegyverekkel és fejszékkel a börtön ajtókat feltörvén..., a rabokat mind és engemet is kiszabadítottak, honnét Sepi Kovátshoz kísértek mintegy húszunkat, és ott a vasat leverették lábainkról".

69 így került szabadlábra a későbbi eseményekben vezető, de dicstelen szerepet játszó Titelski, aki kétszeres gyilkosságért; valamint Arsa Vukié, aki büntetését fogadott leányának megrontásáért töltötte. Miután a katonaság elvonult, s a terep szabaddá vált, senki és semmi sem akadályozhatta meg Aleksandar Isakovié és Jovan Cuncic tanácsosok vandál meggyilkolását. A lakosság módosabb része (főképp magyarok és németek) vagyonukat, házukat otthagyva menekültek a szomszéd helységekbe: „... a körüllevő német falvak tele vannak kikindaiakkal, és hálás köszönet nekik, kik barátságosan fogadtak bennünket" — írta Zsombolyáról április 26-án a Pesti Hírlap tudósítója.

70 Van ennek a tudósításnak egy olyan mondata, amelyre feltétlenül fel kell figyelnünk: „... 25-én reggel a városon keresztüljárván, nem láttam senkit, ki az egészet kormányozta, vagy vezéri szerepet játszott volna; hanem egészen magokra hagyatva, mindenki tehetett, amit akart". Radak ekkor már bujkált, a helyzet urai a Titelski- és Vukic-féle bűnözők voltak. Ezeknek az eseményeknek ekkor már csak kevés közük volt a jobbérzésű lakosság földigényéhez. Igaz, hogy sokan a meggyilkolt, az előző osztás folytán tekintélyes földhöz jutott tanácsosokban az újraosztás ellenzőit, az adott helyzetnek katonasággal is óvni akaróit látta; ugyanakkor az események élére köztörvényes kiszabadultak kerültek, hisz a társadalmi megmozdulások rendszerint felszínre vetnek salakot is, sőt — ha az akció nem elég szervezett — ezek kezükbe vehetik a vezetést is. A Pesti Hírlap tudósítója idézi a zendülök érvelését: „... mi csak azokat akarjuk megölni, akik a katonaságot ránk parancsolták". Ez a katonaság a temesvári főhadparancsnokság Hannover-huszárai voltak, vagyis a császári regiment egyik egysége. (Szerintünk az csak a véletlen műve, hogy ennek a huszárezrednek egy környékbeli földbirtokos, az eleméri Kiss Ernő ezredes volt a parancsnoka.

71 Egy korabeli szerb röpirat viszont éppen ezzel a ténnyel magyarázza a huszárok Kikindán tanúsított „dühét".

72

) A kikindai eseményeknek van egy másik fontos mozzanata, amelyre szintén érdemes figyelmet fordítani. A Pesti Hírlap már idézett tudósításában a következő mondat olvasható: „25-én délután elterjedt a hír, hogy a mokrinyiak