Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
IV. A szabadságharc, majd az önkényuralom korában (1848—1860) - 2. Az aradi magyar színjátszás
csarnok 1854. október 20-i számában — név nélkül, viszont „pokrócz modorban" — a Nemzeti Színház Rádayt megeló'zó' igazgatója, Festetics Leó gróf (1800—1884) támadta meg ó't „.,. nem az ügyért, de személyem ellen intézve sáros epéjének szennyes hullámait". Ráday személyének támogatásában, minden valószínűség szerint, személye és ténykedése degradálását érezte, ezért fordította indulatait Csernovits ellen. Ha Festeticsnek kétségei lehettek Csernovits véleményét illetó'en, akkor az most teljes nyíltsággal és egyértelműen országvilág tudomására jutott: „Szűnjék meg valahára gróf Festetics Leo üldözni ez árva intéztet — írta a Budapesti Visszhangban —, mely hogy még él, bizonnyal nem neki köszönhető... Hagyjon föl ámítgatásaival utat törni akarni magának oda vissza, hova hogy hivatása nem volt, eléggé fényesen bebizonyítá". A személyét ért támadásra utalva leszögezte: „... én e tárgyra vonatkozólag többé tollhoz nyúlni nem fogok". Ez azonban nem azt jelentette, hogy levette volna kezét a magyar színjátszásról. Aradon tovább élvezhette bőkezűségét (míg birtoka jövedelméből futotta) Szabó József társulata; de tudomásunk van arról is, hogy évekkel később a miskolci színháztól sem tagadta meg segítő forintjait. 83 A magyar nemzeti színjátszás a kultúra értékeinek közvetítése mellett a nyelv ápolását is szolgálta. A valóban szerb származású Csernovits — sok más mellett — ezért is támogatta a magyar színészetet. A nyelv féltése érdekes cikk megírására késztette 1854. június 4-én. Azon ütközött meg, hogy előkelő ifjúságunk rossz szokásból nem beszél magyarul, holott az lévén nemzetiségünk megmentésének előfeltétele és legbiztosabb módja. 84 „Mi nemzetiségünkért idegen nyelven sopánkodunk az istennek" — méltatlankodott. Félreértés ne essék: ő az idegen nyelvek majmolása, s nem az idegen nyelvek ismerete ellen szólt. „Ha idegenért tesztek meg valamit, ez kivétel a szabály alól" — írta, de ne vessük oda áldozatul nemzeti mivoltunkat egy megszokásnak. Csernovits Péter pártoló hajlama más művészeti ágakra is kiterjedt. A képzőművészetre, a festészetre gondolunk. A Csernovitsok már a 18. században nagy műbarátok voltak. Csernovits Péter ezen a téren is bőkezű műpártolónak bizonyult. 1852—57 között az ő pénzén tanult Velencében Telepy Károly (1828—1906) festőművész, a Barabás-iskola jeles alkotója, hogy képei is gazdagítsák a Csernovits-család gyűjteményét. 1858-ban a mácsai kápolnát Barabás Miklós (1810—1898) képével ajándékozta meg (Szent Eleonóra), 85 amelyről van olyan felfogás, hogy Damjanichné Csernovics Emília arcvonásait őrzi. Színházpártolás, a nemzeti nyelv féltése, tehetséges művészek Velencébe küldése — mindez belefért a politikai élettől egyelőre visszaszorított Csernovits Péter tevékenységi körébe. Ez is az ellenállás egyik — s nem a legpasszívabb — változatának tekinthető.
