Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

IV. A szabadságharc, majd az önkényuralom korában (1848—1860) - 1. Szabadságharc — összeomlás — megtorlás

dásba keveredik. Rátky szerint október 8-án Csernovits maga jelölte ki a má­csai sír helyét, ahová 9-én, hajnali két órakor helyezték el a holttesteket. Cser­novits mindezt 24 órával korábbra teszi. A gazdatiszt szerint a hullák a két­napi állásban (akkor meleg ó'szi idők jártak) felpuffadtak, s Damjanich robosz­tus teste „... a már leszegezett koporsófödelet öt ujjnyira fölemelte". Bizo­nyos Vass István, volt honvédtiszt ezt még azzal is megtoldja, hogy a színben a holttesteket a patkányok megrágták. Csernovits Péter azonban mindezt tagadja: „Hogy Damjanich holtteste felpuffadása következtében a koporsó fedelét felfeszítette és a patkányok által megrongáltatott volna, az nem volt egyéb, mint légből kapott kósza hír és koholmány". 54 Hogy kinek volt igaza, ma már nem igen lehet eldönteni. Mindenesetre Csernovits védekezése a ke­gyeletsértő híresztelések ellen érthető. A nagyszerű tett — két vértanú tisztes­séges eltemetése — mindenképp az ő érdeme, a részletek ilyen kicsinyes firta­tása mind a kortársak, mind az utókor részéről méltatlanság. Ezen az éjszakai temetésen hatan voltak jelen: Csernovits Péter, Rátky Fri­gyes és felesége, Zsiradó János, Láhner legénye és a béresgazda. Végtisztessé­gül három miatyánk szolgált, ami után a sírgödröt betemették, a földet elsimí­tották, hogy munkájuknak semmi nyoma se maradjon. 55 Ha csak ennyit tett volna Csernovits Péter 1849 rendkívül nehéz időszakában, már azzal is megérdemelné tiszteletünket. Teleki Sándor szerint 1849-ben „Má­csa volt a bujdosóknak, menekülteknek a ,Jó reménység-foka', s a világító to­rony rajta Csernovits Péter*'. Maga is élvezője volt Csernovits vendégszerete­tének (de talán így jobban hangzik: segítőkészségének). Megfordult a mácsai házban Sárosi Gyula (1816—1861) költő, az Arany Trombita szerzője, akit Csernovits pénzzel és útlevéllel látott el, de aki a támogatást nem fogadta el, a bujdosást választotta (1851-ben az Arany Trombita miatt in eífigie felakasz­tották; 1852-ben fogták el, s újból ítélkezve felette, életfogytiglanra kárhoz­tatták). 56 Teleki Sándor grófról csak annyi olvasható a Magyar Irodalmi Lexikonban, hogy a világosi fegyverletétel után „... az aradi várbörtönbe zár­ták; innen megszökött és külföldre menekült. A Habsburg-kormány in efiigie felakasztatta". 1849-ben — írta Emlékezéseiben — ha valakinek az „aradi földön" bujdosnia kellett („olyan magunkféle állapotja volt"), mindenekelőtt Csernovits Péterre gondolt. A mácsai birtokosnál — aki maga is rendőrségi felügyelet alatt lévén — „szívet és segedelmet talált az ember: több jót tett ő másokkal, mint amennyi sok rosszat mások tettek vele". (Egyébként jó meg­állapítás: „... most azok is, akik marták, vérével táplálkoztak".) Teleki Sán­dor „csak" a nyakát köszönhette neki, amelyen ugyanis — ha Csernovits nincs — „... a brünni vihodár operál". Az aradi várból Teleki Bethlen Gergely (1810—1867) honvédezredes, a Mátyás huszárezred szervezője társaságában szökött meg. Tíz napig tartóz­kodtak Mácsán, de a nyomozás mind szűkebb kört vont köréjük, mire Cser­novits birtokának egy másik részére menekítette őket (az ún. Salbeck tanyára, majd a kunágotai pusztára). Teleki azt a lovat kapta tőle, amelyet Damjanich János ajándékozott legidősebb fiának, Arzénnak. 57 Pedig igencsak drága érték lehetett az Mácsán! Amikor Csernovits négy lovat adott el az egykori ellen­félnek, Knicanin tábornoknak, kísérőként a két bujdosót ajánlotta. így lépték

Next

/
Thumbnails
Contents