Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
IV. A szabadságharc, majd az önkényuralom korában (1848—1860) - 1. Szabadságharc — összeomlás — megtorlás
gyekre hallgattam, mert ha azt nem teszem, akkor mind a tizenhárom vértanú holtteste most együttesen a mácsai uradalmi parkban nyugodna". (Több aradi hölgy nyilatkozatáról van szó: „... ha Csernovits a nevezett négy holttest megkeresését magára vállalja, a többiről majd Ők fognak gondoskodni".) Csernovits szerint még aznap átadta Leiningen-Westerburg holttestét nejének; Vécseyét özv. Urbányi Andrásné lakására szállították, hogy azután az aradi temetőben a Rósa család sírboltjába helyezzék el. 48 Néhány kérdésben vitakoznunk kell Csernovits Péterrel. Az Alföld és az Arad és vidéke című újságoknak adott nyilatkozatáig negyvenegy év telt el, s ennyi idő alatt az emlékek fakulnak vagy változnak. Talán annak a kísértésnek sem tudott ellenállni, amely személyét és akkori szerepét kedvezőbb fényben, előnyösebben mutatja be. Leiningen-Westerburg Károly felesége akkor ugyanis Pozsonyban tartózkodott, 49 így sógora, Urbán Gyula szállíttatta a holttestet monyorói birtokára, hogy azután a borosjenői katolikus templom kriptájában nyugodjék 1974-ig. Vécsey Károly gróf tetemét feleségének egyik barátnője, Urbányi Andrásné Hegyessy Katalin vitette az aradi temetőbe, ahonnan 1916-ban helyezték át az aradi kultúrpalota kriptájába. Nem pontos az sem, hogy a hóhér a bitófáról vette volna le a megváltott holttesteket, azokat ugyanis ismét ki kellett hantolni a kivégzés éjszakáján. „A sírok föltalálásánál a kivégzés sorrendje szolgált útbaigazításul, mert ugyanazon rendben temették el a holttesteket is. A harmadik sírban Láhner feküdt, a hatodikban Leiningen, a nyolcadikban Damjanich, a kilencedikben Vécsey" — rekonstruálja a történteket Hamvay Ödön. 50 A hóhér viszont csak Damjanich sírgödrére emlékezett (ismeretes kettejük „társalgása" a kivégzéshez vezető úton), Láhnerére már nem. így „... három-négy kivégzettnek nyugvóhelyét bolygatták meg, amíg Láhnerra rátaláltak" (fiának niylatkozata 1899-ben). 51 Hamvay sem pontos a részletekben. Damjanichról szóló könyvében (1904.) azt írja Csernovitsról, a dúsgazdag főúrról, hogy „... bár fogoly volt az aradi várban, családjával folyton érintkezett s intézkedhetett a két kivégzett hős elszállítása iránt is". 52 Amikor Csernovits rab volt Aradon, valóban kapcsolatban volt családjával (Csernovics Emíliával is), de 1849. október 6-a már ismét szabadlábon találja. Erről fogságának iratai egyértelműen tanúskodnak, akárcsak az 1890-ben adott nyilatkozata. Október 7-én, éjfél után egy órakor érkezett meg Mácsára az a szekér, amely a két tábornok holttestét szállította. A kíséretben még akkor nem volt ott Csernovits; csupán komornyikja, s Láhner tisztiszolgája ébresztette fel a gazdatisztet, Rátky Frigyest, akivel rövid levélben tudatta Csernovits a teendőket: „Küldöm Istvántól (a komornyik neve — ad felvilágosítást Rátky, ámbár a levelet és holttesteket hozó János névre hallgatott) Damjanichot és Láhnert. Nézzen a pusztán egy alkalmas helyet, és 7-ének éjszakáján temesse el, de úgy, hogy egyetlen megbízható emberen kívül ne tudja senki sem. — Csernovits". 53 A gazdatiszt a koporsókat egy színben helyezte el, majd az öregbéressel megásták a két sírt. Napközben újabb levél érkezett Csernovitstól. így a temetéssel megvárták őt, rendelkezése szerint. Október 8-án este meg is érkezett Mácsára. Ennél a résznél a két emlékező, Csernovits Péter és Rátky Frigyes ellentmon-
