Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

III. Kísérlet a szerb—magyar megbékélés megteremtésére - 3. Megegyezési tárayalások 1848 tavaszán és nyarán

lyel a lázadást „... felfelé terjedésében megállítottuk, s le a szélekre szorítottuk". Ez szerinte jó az országnak addig, míg elég eró' lesz ahhoz, hogy mint a „sas" rájuk csapjunk, s a „rabló csapatokat" megsemmisítsük. „Azon idoközben — mondta Kossuth —, míg a seregek összevonulnának, Csernovics Péter kir. biztos jónak látta a békéltetés eszközét megkísérteni, s érintkezésbe bocsátkozván a pártütés főnökeivel, olly egyezkedést kötött, melly a hírlapokból önök előtt tudva van".

228 Itt ismét él a fegyveres fenyegetés fogásával: e percben tekintélyes hadsereg van a helyszínen, „... egy ügyes, tapasztalt, bátor s vitéz hadvezérnek parancsnoksága alatt" (Philippe Bechtold altábornagyról van szó). Június 22-én a 3. honvéd zászlóalj — Csuha Antal Őrnagy parancsnoksága alatt — valóban megjelent a Bács megyei Óbecsén. Csernovits meglepetéssel vette tudomásul a nemvárt fejleményt: „... miután a Ministeri rendeletek szerént Ön a Szegeden öszvehúzni rendelt Tábor Vezérévé neveztetve ki, az én felszollításomra leendő előmozdulásokra lön utasítva, s ennek ellenére mint hallom már Becsére nyomult elő" — írta az Őrnagynak, lépése indokát tudakolva.

229 A Szegeden tartózkodó Csuha Antal június 19-én kapott felszólítást a hadügyminiszter segédtisztjétől és futárjától, Csermelyi Lajos főhadnagytól, hogy „valami sereggel" Óbecsére siessen.

230 Mivel Csernovits ekkor Újvidéken tartózkodott, az intézkedésre szintén feljogosított Jovic vezérőrnagy pedig betegen feküdt, a (vélt) vész elhárítására „... el fogadtam parancsom ellen is a Csermelli segéd tiszt fel szollítását" — írta Csuha. A szervezés alatt álló szegedi 3. zászlóalj mintegy 920 honvédjével, 3 századdal a Ferenc Károly főherceg nevét viselő' ezredből, 1 század Don Miguel-katonával és egy fél üteggel június 21-én indult Szegedről Óbecsére, ahová másnap meg is érkezett. Amikor a fegyverszünet ideje lejárt, s a szerb felkelők táboraikat — a megállapodással ellentétben — nem számolták fel, Csernovits szemrehányására éppen az ilyen katonai akciókra hivatkoztak Karlócán: „... a nép szétoszlatására felhatalmazottaknak annyival inkább nem tartják (magukat), mivel a magyarok is minden felől Táborba szálván elennek, saját biztosításokról gondoskodniuk kelletik".

231 A békekötés, a fegyvernyugvás sorsa végül is nem Csernovits Péter kormánybiztos jószándékán, a kibékülés őszinte kívánalmán múlott. Találóan fogalmazott Djordje Stratimirovic emlékiratában: „A nyugtalanság miatt, amely mind a szerbek, mind a magyarok körében uralkodott, az egész békekísérletet akadémikussá tette".

232 1848. július 4-én lejárt a tíz nap. A harcok kiújultak: július 18-án Futakról, 21-én Szenttamásról érkezett hír fegyveres zavargásról, összecsapásról. Ezek után Csernovits helyzete egyre tarthatatlanabbá lett. Említettük a fentiekben, hogy kibékítési akcióját a kormánytól (vagy annak egyes tagjaitól) kapott ösztönzésre kezdte június 18-án. Július 11-én Kossuth viszont a felelősséget teljesen a kormánybiztosra hárította

233 (természetesen csak arra az esetre, ha ez a politikai vállalkozás nem járna sikerrel). Mivel a képviselőházban Kossuth gondolatmenetét aképp zárta, hogy Csernovits e lépése „... azon lépések sorába tartozik, mellyeknek helyeslése vagy kárhoztatása a sikerhez van kötve",

234 már készen kínálta az elmarasztaló ítélet lehetőségét is. Csak visszhangként han-