Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

III. Kísérlet a szerb—magyar megbékélés megteremtésére - 3. Megegyezési tárayalások 1848 tavaszán és nyarán

D. Stanimirovicot idézzük: „... mivel (Csernovits) tudta, hogy a Fó'odbor politikája nem mentes az idegen hatásoktól, kitalált egy másik, megbízhatóbb eszközt, vagyis az egyszerű és békeszerető szerb néphez fordult közvetlenül". Az idegen hatások alatt Stanimirovic minden valószínűség szerint a szerviánusok befolyását értette. Az a delegáció, amelyben minden sajkás egyesülésből (kompanija) egy ember volt, az újvidéki lőportoronynál találkozott Csernovits megbízottjával, Radivoj Stratimirovic főkapitánnyal. A két küldöttség — immár a királyi biztosnál — megállapodott abban, hogy június 21-én, délután 2 órakor tartják megbeszélésüket Járekon. A tárgyalás pontos helyszíne az újvidék-zsablyai úton volt, mintegy négyszáz méterre a római sánctól. A sajkások „népi" küldöttségében két papot és két világi személyt találunk: Papié zsablyai esperest, Aranickij nadalyi plébánost, Pera Cvejic kereskedőt és Zárija Jovanovicot, a sajkások parancsnokát (az ő adjutánsa volt Jovan D. Stanimirovic, az események — itt is idézett — krónikása). Rövidesen megjelent Djordje Stratimirovic a fó'odbor néhány tagjával, s az újvidéki fiatalság egy csoportjával. Még Csernovits érkezése előtt, a járeki táborban szóváltásra került sor Jovanovic és Stratimirovic között —a hatalom illetősége kérdéséről, azaz: ki kinek parancsol avagy engedelmeskedik. Vita volt akörül is, hogy akceptálják-e Csernovits (illetve a magyar kormány) békeszándékát. Stratimirovic álláspontja szerint „... jobb, ha a magyaroktól fogadjuk el (mármint a békét), ha már olyan szépen kínálják, semmint verekedjünk velük". A sajkások által hangoztatott ellenvélemény: a magyarok ajánlotta béke csak akkor jó, ha az tisztességes, és ha a szerbség hasznára válik. A szerbek azonban nem felejthetik, hogy „... a nép májusi gyűlését (skupstináját) a magyar minisztérium nem ismerte el". A vita nyílt összetűzéssé fajult a két szerb csoport között.

199 De ezt még úgy, ahogy elsimították. Csernovits Péter megérkezése után megkezdődött a tárgyalás. Először Hadzié akarta rávenni a szerbeket a magyar minisztérium elismerésére, amely esetre a kormánybiztos megígérte, hogy minden jogos kívánságukat teljesíti. Két dolgot nem tudott azonban garantálni: saját területet önálló kormányzattal és a szerb nyelv hivatalossá tételét. Óva intette azonban tárgyalófeleit: „Ha bárki más többet ígér nektek, ne higyjetek neki, mert becsap". A kormánybiztosnak volt még egy ütőkártyája: a magyar kormány megbízásából közölte azokat az engedményeket, amelyeket a bánáti végvidéki ezredek, s a sajkás kerület lakosai számára kívántak juttatni. Ennek fontosabb pontjai: a jobbágyfelszabadításból következően a „háznép" által birtokolt földeknek szabad és örökös tulajdonosai lesznek; a robot ezennel „elengedtetik örökre"; kimondják a szabad költözködés elvét, mindenki jogot kap a kereskedés, az ipar, a mesterségek, a tudományok és a művészetek űzésére; a kövezet és hídvámot a helybelieknek teljesen elengedik; a határőrségi városok, szabad községek „szabadabb szerkezetű képviselőket és tisztviselőket" választhatnak; tárgyalásokat kezdhetnek a határőrvidék polgári szerkezetének megállapításáról (az 1848: V. tc. értelmében); a határőrvidékről több minisztériumi tanácsost és titkárt jelölhetnek (nem feltétlenül szükséges a magyar nyelv tudása, elég, ha a németet értik, s „... a Határőrvidék igaz érdekeit és szükségeit" ismerik). Csernovits sem ígérhetett többet, mint a nagyrészt szabadelvű politikusokból