Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

III. Kísérlet a szerb—magyar megbékélés megteremtésére - 3. Megegyezési tárayalások 1848 tavaszán és nyarán

álló magyar feleló's minisztérium: „Vallásotokhoz és nyelvetekhez még azt adjuk, a mivel nem bírtatok eddig, a szabadságot, és tökéletesen boldogok lesztek". Viszonzásként csak hűséget, engedelmességet és „...becsületes közremunkálást azon köz haza megtartásában" várta a sajkásoktól, a határőrvidék katonáitól.

200 Aleksandar Stojakovic válasza azonban kitérő volt: meg kell várniuk a császárhoz küldött delegációt; mint szerbek szövetségre léptek a „három egy királysággal", nem kívánnak ehhez a kötelékhez hűtlenek lenni; s mivel ők csupán egy kisebbség képviselői, a többség hozzájárulása nélkül nem térhetnek el a májusi karlócai határozatoktól. Jovan D. Stanimirovic szerint — bármely döntés előtt — a májusi záradék 5. pontja

201 értelmében össze kellett volna hívni a szerb gyűlést, amely eldöntötte volna, hogy a magyar minisztérium valóban komolyan gondolja ajánlatát, vagy „ha megérezné hatalmát, megváltoztatná álláspontját". Ez a békekísérlet tehát nem hozott eredményt. A sajkások sem a királyi manifesztumot, sem Csernovits feltételeit nem voltak hajlandók elfogadni.

202 2. Időközben olyan események zajlottak a birodalomban, az ország déli részén, amelyek óvatosságra intették a fó'odbor tagjait. A június 12-én kirobbant prágai felkelést Windischgrátz altábornagy 16-án leverte; a karlócai támadás eredménye sem volt megnyugtató,

203 s azt sem tudták, hogy az Innsbruckból visszatérő küldöttség milyen rendelkezéseket hoz magával. Az érintkezés Csernovits Péter királyi biztos és Djordje Stratimirovic, a karlócai fó'odbor ideiglenes elnöke között nem szakadt meg. Ebben az ügyben június 18—19-én került sor levélváltásra. Említettük, hogy 1848. június 18-án olyan bejegyzés került a kormánybiztos iratainak kivonatába, miszerint a „lázadási főnökökkel" az alku megkezdődött. Stratimirovic június 19-én írt, s Csernovitsnak küldött leveléből kiderül, hogy a kormánybiztos volt a kezdeményező', amikor a fó'odbor küldöttségét kérte — tárgyalások céljából — magához. Óvatosságból a fó'odbor vezetője e szándék valódiságáról, a kormánybiztos közeledésének Őszinteségéről mindenképp meg szeretett volna győződni. Ezt bizonyítja az a levél, amely Jovan Stankovié és Djordje Stratimirovic aláírásával maradt meg a Csernovits iratok között.

204 Mint fentebb láttuk, erre a találkozóra június 21-én Újvidéken, illetve Járeken sor került. Június 25-én Csernovits oltalomlevéllel (salvus conductus) látta el Stratimirovicot és Aleksandar Stojakovic karlócai professzort, amely a katonai és polgári tisztségviselőknek hivatalos kötelességévé teszi, hogy őket „... a karloviczi bizottmánnyal tíz napra kötött fegyverszünet alatt Bács megye bármely részébe oda és vissza szabadon bocsássák, s Ő(ket) semmi bántalommal ne illessék".

205 De ki is volt Djordje Stratimirovic, Csernovití" legfőbb tárgyalópartnere (illetve ellenfele)? Djordje Stratimirovic (magyar közéleti nevén: Sztratimirovics György) kulpini birtokos családja az 1738-as hercegovinai felkelés leverése után menekült