Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

III. Kísérlet a szerb—magyar megbékélés megteremtésére - 3. Megegyezési tárayalások 1848 tavaszán és nyarán

hogy Congressus ez úttal nem lészen".

180 Július 13-án Eötvös József miniszter — a június 19-én kiutalt, s a kongresszus körüli kiadások fedezésére szánt — húszezer forint folyósításának megszüntetését rendelte el.

181 3. MEGEGYEZÉSI TÁRGYALÁSOK 1848 TAVASZÁN ÉS NYARÁN 1. 1848. május 15-én a karlócai gyűlés küldöttsége alkalmat és lehetőséget keresett arra, hogy találkozhassak Csernovits Péter kormánybiztossal. Úgy tűnt, mindkét fél hajlamos a megbékélésre. Bár a szerb nemzeti bizottság (odbor) továbbra is fenntartotta a nemzettel való szembefordulás vádját, „galambtermészetéből" következően az „okozott sértéseket és sebeket" feledve küldöttséget állítottak össze, hogy „eltévelyedetten" is magához hívják Carnojevic patriarcha „dédunokáját".

182 A delegációt Csernovits emberei (Tódor Pavlovié és Bozic ügyvédek) fogadták a karlócai úton, hogy tájékozódjanak szándékukról, a tárgyalás témájáról. A szerb küldöttség ezt követően Újvidéken a görögkeleti egyház vezetőihez ment, hogy Stojkoviéot, a bácsi egyházmegye vezetőjét nyerjék meg ügyüknek. A kormánybiztos a már említett két — szerb származású — ügyvéd, s adjutánsa („valamiféle magyar születésű Őrnagy", valószínű Földvári Lajos) társaságában fogadta Őket. Szónokuk, a pancsovai Djordje Milutinovic — többek között — kijelentette: „Meg van arról a történelmi igazságról győződve, hogy ez a két nép, melynek sorsa ugyanaz, nem lesz boldog, ha nem ért egyet egymással", ezért a szerb nép nevében hívja Csernovitsot, jöjjön közéjük, s személyesen állapodjon meg velük. A kibékülésnek — mint az újvidéki eseményeknél már említettük — súlyos feltételei voltak: a kikindai zavargások elfojtása során befogottak kiengedése, a rögtönítélet felfüggesztése. Ez pedig túl nagy ár volt a kormánybiztos szemében. Mivel a karlócai gyűlést nem ismerheti el törvényesnek, tárgyalásokba sem tud vele bocsátkozni.

183 Csernovits Péter naplójában aznap az esetet így örökítette meg: „Választmány jött Karloviczáról a királyi Biztoshoz, kérendő, menne oda által, bocsátaná ki a befogottakat, és a Statáriumot szüntetné meg. Meg tagadtatott a kérés".

184 A reakció nem is maradt el: „A szerb nép a szíve mélyéig meg volt bántva, hogy legdicsőbb művüket így lealacsonyította, s egyhangúan felkiáltottak: Átkozott legyen! Átkozott legyen!". Mindenképp az eset jelentőségének felnagyítása, eltúlzása azonban az, hogy e tárgyalások meghiúsulása vezetett volna a karlócai határozatok megszületéséhez. Témánk szempontjából viszont fontosabb a szerb szerzőnek az a megjegyzése: „... ez az eset bebizonyította, hogy nincs lehetőség a békülésre".

1Sh Az első kísérlet tehát nem járt sikerrel. A szerbek szervezkedése tovább folyt, megkezdődött a táborok alakítása. Június elején, amikor a fegyveres összecsapás és a békés megegyezés lehetősége között kellett választani, Csernovits ismét kezdeményezett egy kibékítési akciót. Stevan Jovic (1774—1859) nyugalmazott császári-királyi vezérőrnagyot, Óbecsei birtokost küldte Jarekba,