Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

III. Kísérlet a szerb—magyar megbékélés megteremtésére - 2. Az 1848. évi görögkeleti kongresszus kérdése

kérdések felé igyekezett irányítani, hisz az csak a magyarok érdekeit, s nem az Ő egyházfó'ségét érintené, sértené. Rajacic — T. V. Pacatian szerint — „... a románoknak kedvező választ adott, és arra bíztatta Őket, hogy ők is a temesi bánság részére válasszanak egy bánt, úgy ahogy Ők is tették Voivodinával".

136 Lényegét tekintve nem tért el ettől a május 17-i Rajacic-kiáltvány sem. A metropolita — többek között — ezzel a felszólítással fordult a románokhoz: „... mutassátok meg, hogy ti is tudtok nem elégedni meg azzal, hogy csak törvény előtt legyetek egyenlők és csak tulajdon házaitokban szóljatok saját nyelveteken".

137 Ismerve a románok régi sérelmét, s annak orvoslását célzó kérésüket, kissé furcsán hangzik a szerb nemzeti bizottság patetikus megállapítása: „Testvéreink vagytok, nemcsak a közös egyház, hanem a közös sérelmek és óhajok miatt is". Ugyanis itt nem csupán arról van szó, hogy a két nemzetiség nemzeti jogait akarja biztosítani.

138 A görög nem egyesült egyházban nem mellérendeltségi viszonyban éltek a románok és a szerbek. A szerb nemzeti vezetők (náluk talán már használhatjuk a burzsoázia fogalmát) az értelmiségiekkel, s főleg a papsággal egyetemben először is biztosítani kívánta vezetőszerepét a magyar uralkodóosztállyal szemben; másodsorban a szerb papi hierarchia uralmát a délvidéki románság felett.

139 A főveszélyt a metropolita a magyar kormányban látta, s a kiáltványaival vele szemben akarta a nemzetiségek (szerbek, románok és szlovákok) egységfrontját megteremteni. Akarva-akaratlanul felbecsülhetetlen szolgálatot tettek ezzel a császári kormányzatnak — éppen a magyar forradalommal szemben.

140 Thim József jegyzi meg a kiáltvánnyal kapcsolatban: Karlócán tisztában voltak azzal, hogy ha a románok a magyarokkal a szerbek ellen szövetkeznek, a szerbek ügye elveszett.

141 A magyar kormány — s mindenekelőtt Szemere Bertalan belügyminiszter — hasonló felismerésre jutva törekedett a románok leválasztására az egyre fenyegetőbb szerb mozgalomról. A Temes-közi románok 1848. május 18-án Temesvárott tartottak egyházi értekezletet. Május 5-én kelt ugyanis Pantelejmon Zivkovic temesi püspök levele, amelyben kihirdette a magyar kormány által engedélyezett és szorgalmazott május 27-i karlócai gyülekezet (kongresszus) összehívását, s rendelkezett a választás módjáról. Vukovics Sebő alispán Zivkovic átiratát május 6-án továbbította — intézkedés céljából — a főszolgabíróknak.

142 A Temesvárott összegyűlt románok azonban — amint az az illetékes miniszternek, Eötvös Józsefnek címzett beadványukból kiderül — arra az elhatározásra jutottak, hogy a május 27-re kitűzött kongresszusra történő képviselőválasztást „...mai napon semmi szín alatt véghez vinni" nem hajlandók. A magyarországi románok ekkor még nem jutottak el a szerbekkel való nyílt szakításig, egyelőre csak hátrányos helyzetük felszámolására törekedtek: a) a távolmaradásuk miatt elmaradó kongresszust később ne Karíócára, hanem Temesvárra hívja össze; b) „... méltóztatnék a Minister Úr megparancsolni, hogy (a követek számának) felosztása minden püspöki megyében... lakó románok és szerbek száma közötti arány szoros figyelembe vételével történjék".

143 A magyarországi románok pesti értekezlete (1848. május 22.) számadatokkal bizonyította a temesvári panasz jogosságát. A szerbek lakta budai püspöki