Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

III. Kísérlet a szerb—magyar megbékélés megteremtésére - 1. Csernovits Péter Újvidéken

„... a belbékét és köz rendet megőrizni".

66 Erre a határozatra (s ezen alapuló kérelemre) mindkét címzett, Hrabovszky és Csernovits is válaszolt. A királyi biztos kénytelen volt előrebocsátani, hogy a városi tanács ígéreteinek vajmi kevésbé tud hinni. „Mint a békés utonni működés embere", hajlott a tanács jótállással biztosított kérésére, s a rögtönítéletet felfüggesztette. A városi tanács azonban ígéretét képtelen volt megtartani, ennek lett nemkívánt következménye a 26-i vérengzés. így kénytelen megbízatásának második, a Kikindán már gyakorolt részéhez térni vissza: a történteket „...szigorúan megvizsgáltattni, s a hazai törvények értelmében megfenyítettni legkomolyabb királyi biztosi kötelességeim közzé számítom". Hogy ezt komolyan is gondolta, annak az a felkérés is bizonyítéka, melyet július 3-án küldött Sanka Lajos aradi főpénztárosnak, a kikindai vésztörvényszék korábbi elnökének. Mivel a város polgárai többféle pártra vannak szakadva, a vizsgálatra helybelit alkalmazni nem lehet; Sankára pedig azért gondolt, mert ő „...a hasonló eljárásoknál kitűnő ügyességgel bír". Sanka azonban — magas korára, megrendült egészségére hivatkozva — a felkérés teljesítését elhárította.

67 Az újvidéki tanács kérelmét ezért visszautasítva kötelezi őket Csernovits arra, hogy rendeleteit kihirdesse, mert annak nemtudása miatt senkit fel nem menthet a felelősségre vonás alól.

68 Az újvidékiek ezek után nem térhettek ki a szükséges lépések megtétele elől: Radivoj Stratimirovic főkapitányt kötelezték a „kihirdetés eszközlésére",

69 ami június 30-án és július l-jén meg is történt. Amikor a főkapitány az elsejei ülésen jelentését ismertette, a tanács szükségesnek látta a kormánybiztos rendelkezésének megszorítását: „Ezen jelentés tudomásul vétetik azzal: hogy csak azon rablási, gyilkolási, lopási és gyujtogatási esetek a rögtön ítélő Törvényszék hatósága alá tartózhatnak, mellyek e mai naptól kezdve jövendőre követnének el".

70 Ez Csernovits átiratában nem volt benne, s ezzel a június 26-ért felelősöket ki is vették a szigorú felelősségre vonás alól (ami logikus, hisz a statáriumnak aligha lehet visszamenő hatálya). Nem is tudunk arról, hogy bárkit is elmarasztaltak volna a véres incidens okozásáért, vagy abban való részvételért. A kettejük közül engedékenyebbnek bizonyuló Hrabovszky altábornagy ismételten biztosította a várost arról, hogy „... minden bár honnan jöhető megtámadások ellen erélyesen védelmezni" kész lakóit. A fegyvereket is kész visszaadni (amit tulajdonképpen be sem szedtek), ha ebben az ügyben a tanács őt megkeresné, ha „barátságos hajlamairól megbiztattatnék", s ha az újvidéki „... nemzeti őrsereg a Törvénybe szabott hitet leteendne".

71 Másnap, július 2-án újabb rendeletet küldött a város tanácsának, amelyben újfent a védelemre utaló készségét juttatja kifejezésre, ismét sürgeti a nemzetőrség megalakítását. Ami viszont az utasításban kissé meghökkentő: „... a jelen Rendelet tartalmáról Járeki és Karloviczi Szerb Táborok értesítessenek".

72 Az altábornagy valószínű a megelőzésre gondolt, így akarva a szerb táborok inszurgenseit távol tartani a város megrohanásától. Július 3-án Újvidék magisztrátusa a határozatok egész sorát fogadta el. Mindenekelőtt kihirdette és kinyomatta Hrabovszky rendeletét szerb, magyar és német nyelven; az „örökös viszonyos Egyetértés és testvéri barátság" tanújeléül az óvárosházára fehér zászlót tűztek ki. A kinyomatott rendelet egy-egy példányát elküldik a karlócai, a járeki szerb tá-