Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - III. Tisza menti (palócos-jászos) nyelvjárasszigetek

Kiskundorozsma atlaszbeli anyagában 91 olyan térképlapot találtam, melyeken egy-egy fogalom megnevezései területi megoszlást mutattak a palócság és Szeged vidéke között. Ezek a valódi tájszók a következő három csoportba sorolhatók: — 1. A palócos-jászos tájszó megőrződött, a Szeged környéki tájnyelvi elem még változatként sem hatolt be a dorozsmai népnyelvbe. Ebbe a rétegbe összesen 9 szó tartozik (pl. 137. rög; 247. kosár, kosár, kosár; 410. csík; 415. vákáró, vakaró, vakaró; stb.). — 2. A palóc tájszó megmaradt ugyan, de ezzel egyenrangú változatként a Szeged környékén használt szó is él a dorozsmaiak nyelvhasználatában. Ebbe a csoportba 34 szó sorolható (pl. 51. paszúr, paszúr, báb, bab; 196. horokfá, horokfa, szarufa; 261. fejő, zsétár; stb.). — 3. A palóc tájszó nem él Dorozsmán, helyette a Szeged vidéki nyelvjárástípus tájszava használatos. Ezt a csoportot összesen 48 szó alkotja (pl. 45. léha, léha, léha; 234. sparhét, sporhét; 409. csőrege; 411. púp; stb.). Ha a fenti adatok megoszlását százalékosan értékeljük, akkor az 1. csoport gyakoriságára 9,88% -ot, a másodikéra 37,36% -ot, a 3. csoportéra pedig 52,74% ot kapunk, vagyis átlagosan 10 valódi tájszó közül 1 őrződött meg változat nélkül a palócból, négy fogalom megnevezésére palócos-jászos és Szeged környéki tájszó egyaránt használatos, és 5 esetben már csak a szegedi és Szeged vidéki tájnyelvi elem él a dorozsmai nyelvjárásban is. A kiskundorozsmai nyelvjárás szókészletének elemzése azt a közismert tényt igazolja, hogy a szókincs a nyelvnek azon része, amely a leggyorsabban, legérzékenyebben reagál általában a társadalom s adott esetben a nyelvjárást beszélő közösség életének változására, s a leginkább ki van téve a szüntelen bővülés, gazdagodás és pusztulás folyamatának egyaránt. Föltűnő viszont, hogy a többi Tisza menti nyelvjárásszigeten — főleg Alpár, Csépa és Tószeg tájszólásában — a szókészlet bizonyul maradandóbbnak, mint például néhány hangtani és alaktani sajátság. Vajon mivel magyarázható mindez? Ezt az eltérést mindenekelőtt azzal próbálom indokolni, hogy e három palócos helységnek — Alpárnak, Csépának és Tószegnek — a tájnyelve koránt sincs kitéve a környező nyelvjárások olyan mértékű hatásának, mint a Szeged tövében települt Dorozsmáé, amelynek lakossága már régebb óta, de különösen az utóbbi évtizedekben (pl. a munkahely, a hivatali teendők, nagyobb bevásárlások, szórakozási és művelődési lehetőségek stb. révén) szinte ezer szállal kapcsolódik Szeged városához. Másik okként az is számításba vehető, hogy a szóban forgó három település tájnyelve — különösen Tószeg népnyelve és kisebb mértékben az alpári és csépai tájszólás — nem mutat olyan éles, nagyobb mértékű különbségeket a környékbeli nyelvjárásokhoz viszonyítva, mint a kiskundorozsmai népnyelv. Ezek földrajzilag közelebb vannak az eredeti nyelvjárásterülethez, amelynek kisugárzása a Jászságtól délre fekvő tájszólások-