Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Módszertani kérdések - 3. A feldolgozás módszere - c) A nyelvföldrajzi szempont érvényesítése

nyelvi-nyelvjárási anyagára is támaszkodtam. (Ha a MNyA. kutatópont-hálózata sűrűbb vagy netán teljes sűrűségű volna, természetesen pontosabb megfigyelést, megalapozottabb összevetést lehetne tenni. Sajnos a nagyatlasz után máig sem készültek országszerte táji nyelvatlaszok, amelyek a MNyA. kitűnő nyelvi anyagát kiegészítették, bővítették volna.) Ennek a vizsgálódásnak az elvégzéséhez az összehasonlító nyelvjárástan — GILLIÉRON nyelvatlasza és szóföldrajzi kutatásai óta külföldön már korábban elterjedt, de az utóbbi évtizedekben nálunk is alkalmazott — nyelvföldrajzi módszerét igyekeztem hasznosítani. Hogy a nyelvjárási jelenségek földrajzi elterjedésének vizsgálata eredményekben mennyire gazdag, arra — nemcsak elméletileg, hanem konkrét nyelvi anyag elemzésével — BENKŐ LORÁND mutatott példát (vö. MNy. LVII, 401—413). Ebben az 1961-ben megjelent tanulmányában — vizsgálódásaim szempontjából — különösen figyelemreméltóak a következő észrevételei: „Van ennek az önmagában is igen sokágú összehasonlító nyelvjárástannak egy olyan részterülete, amely különösen ígéretesnek látszik a jövő számára. Ez a települési mozgalmak révén létrejött külső és belső nyelvjárasszigetek mai nyelvi anyagának a feldolgozása, pontosabban a kérdéses települést kibocsátó „anyanyelvjárás" mai nyelvi anyagával való egybevetése" (i. h. 402). Néhány évvel később — különböző nyelvjárási jelenségek elterjedtségét szemléltető térképeket is felvázolva — arra mutatott rá nagyon meggyőzően BENKŐ, hogy a nyelvföldrajzi módszerek felhasználása még a nyelvtörténeti kutatások számára is igen hasznos tanulságokkal járhat (1. részletesebben: I. OK. XXIV, 29—48), de értékes szóföldrajzi térképek vannak KÁLMÁN BÉLA 1966-ban megjelent „Nyelvjárásaink" című tankönyvében is. BENKŐIIÖZ hasonlóan nyelvföldrajzi vizsgálódást többen is folytattak (pl. DEME LÁSZLÓ—IMRE SAMU: Magyar Tudomány 1962/9: 541—552; BALOGH LAJOS: Temerin nyelvjárásáról (Kézirat gyanánt). Temerin, 1969; IMRE SAMU: MNy. LXVII, 96-102; FAZEKAS TIBORC: MNy. LXXIII, 76—87; ZELLIGER ERZSÉBET: Településtörténeti kérdések a szóföldrajz tükrében. In: A magyar nyelv rétegződése: Szerk.: Kiss JENŐ és SZŰTS LÁSZLÓ. Bp., 1988.1029-1040.; stb.). A nyelvjárásszigetekre irányuló kutatásaimnak tehát a nyelvföldrajzi szempont felhasználása tekintetében nemcsak külföldi, hanem hazai előzményei is vannak. Már a nagy atlasz anyagának feldolgozásában arra törekedtem, hogy a különböző hang- és alaktani jelenségek, valamint a valódi tájszók földrajzi elterjedését is mindenkor figyelembe vegyem. E nélkül a módszer nélkül a nyelvjárássziget helyzetű települések nyelvjárásának a környező tájszólásokkal és a (föltételezett) kibocsátó nyelvjárásukkal való összevetése elképzelhetetlen volna. Hogy mely vidék(ek) tájnyelve jöhet szóba egy-egy nyelvjárássziget