Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Függelék - Szövegmutatványok a vizsgált nyelvjárásszigetekről

mikor kész vót a fenek, akkor beleáligattuk a bordákat, akkor oda gyütt az a prémje. Az mégim másik vessző, aszt hijták fölszédővesszőnek, aszt a prémet. Fölszédővessző, tuggya, a kosárnak az ajja, ami gyün a válra az embernek, amikor viszi a kosarat, asz prémje vót neki. És akkó annak is ojan különös vessző köll. Na és akkor aszt a bordákat, avval eligazítani. Asztán gyütt a gyűrű alája, és akkor a gyűrűvel szétosztani a bordákat, hogy asz szép sorba ájjon. De vót ojan | dészkábu csináva, nem bordázó, hanem | hát azon csináták a deszkát, az úty forog. Dészkábul vót ojam forgója neki, és ára rászögeszte, és akkor úty fordította. Nem köllött a kosáron körűménni | íty körűménni, hanem csak aszt mékfordíccsa és akkó ... Munkadészkának híjták na. És akkó úgy mékfordította maga előt tartva, és akkó kötte ja kosarat. Akkó gyütt a gyűrűvessző elősször, akkor utánna a bérakóvessző. Akkó ha még alacsony vót, mer pontosan centivel köllöt mégmérni. Akkor vót éggy ojan vas — ütővasnak híjtuk, a kovács csináta —, és akkó avval verni, így lé szépen aszt a vesszőket. És akkor mikor asz kísz vót, fő lét fonyva. Ha nem vót élég, akkó kéccér, kéd berakást csinát, mer berakásra is csinátuk. Még vót úty, hogy nem berakásra, hanem csak úgy | amijen hosszú vót a vessző, avval. De vót amikor berakásra csinátuk, akkó étyforma vesszőknek kő lenni, és akkor mindem bordáho égy vesszőt t£nni, és akkó úty hajtottuk, még asz csak el nem fogyott ugyé. pggyik ijem vót, a másik ojam vót. És akkor mikor kísz vót, akkor ugyé jött a szeges utánna. Lészektük, asztán a fület rátenni. Na ez az én emberem ez még úcs csináta, hogy égy nap, amit mékkötött, akkor este léfüleszte őket. Naponta mékkötöt hármat-négyet, ötöt-hatot is, amikor én is segítettem neki, mer hát én is segítettem, ugyé akkó ötöt-hatot is mékkötött. Akkor én asztam pucútam, szépem vagdostam el a végeket belűrű, kívűrű. Ez mindig az én dogom vót. Még akkor mikor ő hát cigaréttázot vagy mi: no űjj ide, oszt közsd má té, fojtazsd | tovább! Akkor én köttem tovább a kosarat, aszt a naty kosarat, a kukoricahordó-kosarat. (Még miket szoktak készíteni?) Még akkor még én kislány vótam, akkor jártam iskolába. Akkor vót iskolatáska, iskolatáska. Mindén gyerek, mindén lány iskolatáskával járt, avval, amit mink csináltunk. Apámék árulták a pijacon aszt a táskákat. És énnekem is mindég az a táska vót. De mindénnap másikat attak, újat, hogy asztat vigyem az iskolába, hogy lássák, hoty hát mink kössük a kosarat, nekem mindig másik kosár van. No de vették a kosarat, és a gyerekeknek is az vót, még a lányoknak is a kosár. Ez a | két füle vót neki, annak a kosárnak. Táskának híjtuk. Ojam vót, fa vót a feneke, és akkor aszt a fát főbordásztuk. Annak csinátunk ojam vastag vesszőbű, kétfelé hasítottuk, és sínnek híjtuk asztat, sín ugyé. De bé kő ásztatni,