Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)
Függelék - Szövegmutatványok a vizsgált nyelvjárásszigetekről
(— Miből készült ez?) — Aszt leginkáp keményfából csináták, és néty foga vót. Lovat béfokták eléje, és akkor hát éggy aszt húszta még, mékcirkalmaszta a talajt. Mikor ez méktörtént, hát akkor következett az űtetés. Hát az űtetés asz pedik kapával indúd bé, apraja-naggya, az apraja hanta. Vód bizony ojan is, mikor kevés vót a munkaerő, akkor kettőnek köllöd dobáni aszt a bizonyos kukoricát két kapára. Hát abba az időbe mént az, hogy jó két lépésre. Öregapám aszongya, gyerekek jó nagyokat lépjetek, mert ha gyün a kánikula, akkor megég a kukorica, és nem lész termés. Hát így is történt, és akkor két kapára. Kicsit nehezem mént ez a béjáccás, úty köllöt valahogy beosztani, hogy az éggyig belevákta a fődbe, a másiknak a kapája még a levegőbe vót, üteméssen, hogy az, aki dobja a kukoricát, légyén ideje belenyúni a tarisznyába vaty kötőbe a kukoricamagér, aszt akkor beledobni. Na ez asztán hát így mént végbe. Vót, amikor bizony három napig is csinátuk eszt, még négy napig is, mire az a bizonyos tisz-tizénöt holdas tábla bé vót ütetve. Na hát örűtünk neki, hogy bé van űtette, mer azér mi gyerekeknek mék fijatalságnak abba az időbe mék hát elék komoj, nehéz munka vót ez, és bizony nem nagyon szerettük eszt a kukoricaűtetést, alig vártuk, hogy meglegyen. Na mikor ez méktörtént, hát akkor a gazda kiatta méginn a parancsot, hoty kérem lé köl munkáni a talajt. Hát akkor kezdődött az a bizonyos fogasolás, mer abba az időbe propélla nem vót, fogassal mékhúszták a tetejit. No mikor ez méktörtént, akkor rámentek hengerrel, méktömítétték a talajt, mer ez vót a régi paraszti szokás, hogy a talajt vetés után jó mék köl tömíteni. A bizonyos kukoricára vagy a vetőmagra rányomja a bizonyos fődet, ézs bisztosab léssz a kelése a kukoricának. Hát ez is méktörtént. Nahát ékezd ugyé az a kukorica fejlőnni. De a trágyázás, a ganézás fojtán bizony a gaz előp kijött a földbű, mind amid beleűtettünk, a kukorica. Akkor mégin hát é kő mégim még éccér fogasóni, hogy aszt a kizs gaszt elüsse, hogy né kőjjön ojan gyorsan kapáni. Na ez mikor méktörtént, nahát, dehát asz természetes, hogy ugyé az a kis növény fejlődik, fejlődik, hát odaért, hogy első kapálás, mert abba az üdőbe mindig mégneveszték: első, második kapálás, mijem műveletéket fojtatnak a kukoricatermellésné. Nahát kérem jött az első kapálás. No kiatta a gazda: kapálóekéket előszedni, mégolajozni, megélesíteni. Hát mék fagöröndős kapálóekík vótak. És megélesítették a kapálóekét. Két-három kapája vót: keltő szérű, éty középén, és hát evvel mégindították, mégekészték a kukoricaterületét. Utánna jött a kapálás. Hát ugyé kézikapálássá, mindenki kivonút, kicsi, apraja-naggya, és ékezdődött a kapálás, gyomirtás, gazirtás, mer bizony rengeteg gaz vót abba az üdőbe is má a talajon is. Hát eszt igyekezett a gazda miné előp kimenteni aszt a kis termést, vagyis aszt a kis növént a gasz közü.
