Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)
A vizsgálat áttekintése - 2. Nyelvészeti és településtörténeti tanulságok
hosszú rr-t eredményező hasonulása Csákberény és Sukoró helységektől délre, délnyugatra fordul elő. — 4. A csukka, kötte típusú határozói igeneves formák — Kisnémedi kivételével — a Csákberény—Gyúró vonaltól északkeletre eső kutatópontokon tapasztalhatók. — 5. A taníjja típusú igealakok Dad és Gyúró községektől északkeletre mindenütt megtalálhatók. — 6. Az abszolút szóvégi zöngétlenülés, illetőleg az ugyanilyen hangtani helyzetű félzöngés mássalhangzók a Dad—Mány—Páty vonaltól délre gyakoribbak, mint más kutatópontokon. — 7. A zárt z'-zés jelensége Dad és Tök helységektől északra a legnagyobb gyakoriságú. — A szóban forgó terület dunántúli kutatópontjai a fenti sajátságok alapján sorolhatók az észak-dunántúli, illetőleg az észak-dunai nyelvjárástípusba (vö. MMNyjR. 337-8; 347-8). Ha az északkelet-dunántúli kutatópontoknak az előzőekben felsorolt nyelvjárási sajátságait földrajzi elterjedtségük tekintetében elemezzük, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a jelenséghatárok egy része nagyjából a Vértes déli felétől Ercsiig húzódik, bizonyos nyelvjárási jelenségek izoglosszája pedig a Gerecse déli része és a Budai-hegység között vonható meg. A MNyA. adatainak vizsgálata alapján DEME LÁSZLÓ és IMRE SAMU már negyedszázaddal ezelőtt hasonló eredményekre jutott: „Az ország területén található hegyvonulatok a mai nyelvi helyzet vallomása szerint — a folyókhoz hasonlóan — néhány esetben szintén szerepet játszottak nyelvjárási jelenségek elválasztásában, jelenséghatárok kialakulásában. Ezek közül legszembetűnőbb és legsokrétűbb a Vértes és a Gerecse hegység között, illetőleg ezt mindkét irányban meghosszabbítva kb. a Neszmély—Ercsi között húzódó vonal" (Magyar Tudomány 1962/9: 547). Arra is rámutattak, hogy a Neszmély és Ercsi közötti vonal „lényegében egybeesik Esztergom, illetőleg Pilis megye XIII—XV. századi határaival" (i. h. 550). Ha megnézzük pl. a csukka típusú határozói igenévképzős szóalakok földrajzi elterjedtségét a nagyatlaszban, azt tapasztalhatjuk, hogy ez a jelenség alapjában véve a hajdani Esztergom megyében fordul elő, csupán a Bács-Kiskun megyei Dávod, Madaras és Mélykút, valamint a jugoszláviai Bajsa és Temerin látszik kivételnek, de — amint már kifejtettem — ezen öt falu lakossága nagyrészt a Dunakanyar (nem túl távoli) környékéről (is) települt. Ezek a példák azt jelzik, hogy bizonyos nyelvjárási jelenségek izoglosszáinak vizsgálatában szükséges és érdemes a régi közigazgadási egységek határait is tekintetbe venni, ahogy erre már IMRE SAMU is fölhívta a figyelmet (MNy. LXVII, 140). Anyagom alapján észak-déli irányú jelenséghatárok is körvonalazhatók. Ez a határ nagyjából Szigetmonostor és Madocsa között a Duna mentén húzódik. A következő jelenségek tartoznak ide: — 1. Az á utáni o-zás jelensége (pl. házo, zárvo; stb.) lényegében a Duna vonaláig terjed. — 2. Az ú:u, ű:ü és í:i megfelelések (különösen az ű: ü és í: i) gyakorisága a Dunától keletre minimálisra csökken, de
