Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)
A vizsgálat áttekintése - 2. Nyelvészeti és településtörténeti tanulságok
Budapest térségében a felső nyelvállású rövid magánhangzók kedvelése nem éri el a Duna mentét, csupán Mány és Gyúró vonalától nyugatra jellemző. — 3. Az apalatális /-ezés jelenséghatára nagyjából azonos az ú:u,ű:ü és í: i megfelelésekével. — 4. Az r elmaradása (pl. akkó, öccő) a Duna mentén és a Dunától keletre gyakoribb, mint a Dunántúlon. — 5. A hangzóhiányos igetövek a Duna menti és a Dunától keletre eső kutatópontokon fordulnak elő. — 6. A sár főnév / tárgyragos alakja a Dunától nyugatra inkább sárt, a Dunától keletre viszont a sarat megoldás gyakoribb. — 7. Az r utáni explozív gy-zés szó belsejében (pl. borgyú) — amint a Duna—Tisza közi nyelvjárások vizsgálata mutatta — a Duna mentén végig, sőt a Duna folyásától kissé keletre is föltűnik egy-két morfémában. Az itt felsorolt jelenségek egy részét — Budapest-Baja térségére is kiterjesztve — DEME LÁSZLÓ és IMRE SAMU is összefoglalta, s szellemes fordulattal arra is rámutattak, hogy a Duna „nyelvünk fejlődésének egy bizonyos szakaszában a Dunántúlnak és a Duna—Tisza közének a folyó két partjától távolabb eső településeit bizonyos mértékig elválasztotta egymástól, de ugyanakkor a közvetlenül a folyó mentén található települések lakosságát kelet-nyugati és észak-déli irányban is eléggé összekötötte. S ez talán mond valamit e szakasz régi mocsarassági fokára is" (i. h. 546—7.) A Duna nyelvjáráshatárt képező szerepét nemcsak az észak- és középkelet-dunántúli kutatópontok nyelvi anyaga mutatja, hanem a Duna—Tisza közi és közvetlenül a Duna mentén található nyelvjárások sajátosságai is emellett szólnak; ugyanis az előzőekben (hét pontban) felsorolt nyelvjárási jelenségek Madocsától egészen Kölkedig lényegében hasonló gyakorisággal fordulnak elő. A Duna menti tájszólásoknak — Makádtól Kölkedig — az egyik legföltűnőbb vonása az ö-zés, amely — a kölkedi nyelvjárás közepes fokú ö-zésének kivételével — mindenütt nagyhatású jelenségként él. Az ö-zés a Dunától nyugatra — a Sárköz falvait nem számítva — általában gyenge mértékű, a Dunától keletre a Duna—Tisza közén sem jellemző általában, de van néhány erősen ö-ző kutatópont is (Izsák, Kiskunhalas és Nagykőrös). A Duna menti és a Duna-Tisza közi ö-ző nyelvjárások problematikájára részletesebben a településtörténeti tanulságok összegzésében térek majd ki. Dialektológiai szempontból vizsgálódásaim eredményei közt tartom számon azt is, hogy néhány atlaszbeli kutatópontról sikerült — remélhetőleg meggyőzően — kimutatnom, hogy az ott lakók tájszólása a környező településekhez képest nyelvjárássziget helyzetű (ilyenek Alsóittebe, Csanádpalota, Dávod, Endrőd, Mélykút, Péterréve, Piros, Szegvár, Torontáltorda és Újkígyós). Kutatásaim fényt derítettek továbbá arra is, hogy mely helységekben él egymás mellett nyelvjárássziget helyzetben — ma már egyre nehezebben kitapinthatóan — eredetileg más-más tájszólású lakosság (ilyenek Bajsa, Kiskunhalas, Kunágota, Madaras, Sárszentmiklós, Soltvadkert, Temerin és Torontálvásárhely).
