Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

A vizsgálat áttekintése - 1. A nyelvjárasszigetek típusai

lós megalapítóinak egy része Győr-Sopron megye keleti feléből, másik hányada pedig a Gerecse környékéről és a Garam-Zsitva közéről kerülhetett ki. Orosházán az Északnyugat-Dunántúlról Zombára, majd onnan egy-két évtized után továbbmenekült evangélikusok leltek otthonra (vö. SZABÓ PÁL: Orosháza története az alapítástól a polgári forradalomig. In: Orosháza története. Szerk.: NAGY GYULA. Orosháza, 1965. 241 — 85; MÁDY ZOLTÁN i. m. 7; HAJDÚ MIHÁLY: Békési Élet 1969/2:191-211). Dávod és Mélykút megalapítóinak nagy része minden bizonnyal a Gerecse környékéről, a Garam-Zsitva közéről települt. Nyelvföldrajzi alapon valószínűnek látszik, hogy Madaras magyar ajkú lakossága nagyrészt a Dunakanyar tájáról került ki, egy-két nyelvjárási sajátsága viszont a beköltözők egy részének jászsági eredetére mutat. Ilyen jászos nyomok — amint már utaltam rá — a kiskunhalasi népnyelvben is föllelhetők, de a források alapján azt kétségtelennek tartom, hogy Kiskunhalas református népessége Baranyából és Somogyból verbuválódott (1. pl. BALASSA JÓZSEF: Ethnographia. IX, 193; TÁLASI ISTVÁN: i. m. 40—1). Bajsa és Temerin magyarjainak kisebb része valószínűleg a Dunakanyar vidékéről települt. Alsóittebe, Piros és Torontálvásárhely lakossága viszont jórészt a Tiszántúlról került ki. A történeti kutatások szerint Páty és Sukoró a török hódoltság idején sem vált lakatlanná, s nincs is adat arra, hogy a lakosság máshonnan települt oda. Nyelvjárási alapon valószínűnek tartom, hogy református ö-ző népességük a Kiskunság északnyugati területéről a török elől menekülve juthatott el Pátyra, illetőleg Sukoróra, s alkotott faluközösséget az ott élő katolikus lakókkal. Az újratelepült helységekben létrejöttük pillanatától kezdve a környező táj szólásoktól kisebb-nagyobb mértékben elütő nyelvjárás keletkezett, hiszen a telepesek természetesen azt a tájnyelvet használták továbbra is, amelyet még szülőföldjükön sajátítottak el. Az új település nyelvjárási arculata a későbbiekben attól függően formálódott, hogy a kibocsátó tájszólást tekintve milyen volt a lakosság összetétele. Aszerint tehát, hogy egy nyelvjárás vált-e uralkodóvá, vagy több élt-e párhuzamosan egymás mellett az új közösségben, vagyis az újonnan kialakult nyelvjárás jellege szerint bizonyos típusok többé-kevésbé jól kirajzolódnak a vizsgált huszonkilenc nyelvjárássziget között. Ha a községalapítók többségükben ugyanazon faluból vagy lényegében véve ugyanazon nyelvjárástípus területéről származtak (ilyen összetételű pl. Nagyiván és Újkígyós lakossága), akkor nyilvánvalóan a kibocsátó tájszólás őrződött meg, s alakult helyi nyelvjárási normává; s a szóban forgó helység kapcsolatrendszerétől függően erre az eredeti nyelvjárásra voltak kisebb-nagyobb hatással a szomszédos tájszólások. Ily módon a nyelvjárás változása a településen belül lényegében egy irányba mutatott, s alapjában véve mint az eredeti nyelvjárásnak