Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)
A vizsgálat áttekintése - 1. A nyelvjárasszigetek típusai
továbbélő, önálló, homogén változata őrződött meg. Ilyen homogén típusú nyelvjárássziget anyagomban a palócos-jászos eredetű helységek zöme (Alpár, Csanádpalota, Csépa, Endrőd, Kiskundorozsma, Kiskunmajsa, Nagyiván, Péterréve, Szegvár, Tiszakécske újkécskei városrésze és Tószeg), az észak-dunai nyelvjárástípus vidékéről települt Dávod, a tiszántúli eredetű Alsóittebe és Piros, és a szegedi kirajzása Torontáltorda és Újkígyós. — Természetesen az ide sorolt nyelvjárasszigetek mai nyelvjárási képe és a kibocsátó tájszólása között a megegyezés mértékében kisebb-nagyobb különbségek is lehetnek, de a mai nyelvjárássziget nyelvjárása még sok vonásban hasonlít eredeti tájszólására, ezért joggal nevezhetjük homogén típusúnak. Kiskundorozsma és Szegvár nyelvjárására pl. valamelyest nagyobb hatást gyakoroltak a szomszédos tájszólások, mint Csépa tájnyelvére az azt körülvevő nyelvjárások. Egyes nyelvjárasszigetek tájszólásának homogenitása tehát korántsem abszolút értelemben veendő, hanem e típusok csakis relatíve tekinthetők homogén jellegűnek; végül is ahány nyelvjárássziget, annyi sajátos, egyedi nyelvjárásról beszélhetünk. Ha egy-egy helység népessége két vagy több nyelvjárástípus vidékéről nagy számban költözött más nyelvjárásterületre új település megalapítására, akkor az így létrejött nyelvjárásszigeten a tájszólások megmaradhattak ugyan napjainkig, de mindenképpen harc kezdődött közöttük, s általában erősebben hathattak egymásra, mint rájuk a környező nyelvjárások, s ez az egymás mellett élésük előbb-utóbb bizonyos fokú nyelvjáráskeveredéshez vezetett. Az így keletkezett nyelvjárásszigeteket keverék típusúaknak nevezem. Ezeknek két alcsoportját különítem el: vannak közöttük olyanok, amelyekben két nyelvjárás hatott nagymértékben egymásra, s olyanok is akadnak, amelyekben három különböző tájszólás él egymás mellett egy településen belül. Nem ritka közöttük az olyan keverék-nyelvjárássziget, amelyen egyik vagy másik kibocsátó nyelvjárás napjainkra csak halvány nyomokban maradt meg; de akadnak olyanok is, ahol még ma is jól megragadható az odatelepültek egymástól eltérő eredeti tájszólása. Először a két nyelvjárás keveredéséből kialakult nyelvjárásszigeteket veszem sorra. — Páty nyelvjárása az észak-dunai nyelvjárástípus és a kibocsátó kiskunsági tájszólás északnyugati területeinek jellegzetes sajátságait mutatja. Az utóbbiból legmarkánsabb vonásként az ö-zés és néhány / végű ige (pl. ríl 'rí', szül 'sző') őrződött meg. — Soltvadkerten a palócos-jászos tájszólás maradt meg leginkább, de a Szeged környéki nyelvjárástípus jegyei is föltünedeznek. Mindkét nyelvjárás sajátságai fölbukkannak a falualapító németek és szlovákok nyelvhasználatában is, de éppen a község többségét kitevő — napjainkra már elmagyarosodott — idegen ajkúak miatt a soltvadkerti nyelvjárás összképe kevésbé markánsan különbözik a köznyelvtől. — Ugyanez jellemzi Madaras népnyelvét is, amely községet szintén nagyszámú német és kisebb létszámban
