Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Jugoszláviai nyelv(járás)szigetek

ben, nagyjából Kálmáncsa és Lábod vonalában húzható meg, nyugaton pedig egészen Zala megye déli részéig terjed, Velika Piszanica tájszólása viszont nyelvjárási sajátságai alapján joggal sorolható ebbe a nyelvjárástípusba (vö. MMNyjR. 340—1). Ha az előzőekben felsorolt hang- és alaktani jelenségek mellett Velika Piszanica népnyelvének valódi tájszavait is vallatóra fogjuk, akkor ezek együttes vallomása alapján — szerintem legalábbis — nagyjából a Barcs és Nagyatád közötti területről költözhettek el Velika Piszanica egykori megalapítói. A Várdaróc nyelvjárás viszonylag csekély mértékben tér el a köznyelvtől, ha a különbségek számát és mértékét a többi kutatópontéhoz viszonyítjuk. A következő nyelvjárási sajátságok jellemzik: — 1. A köznyelvi ú, ű, í helyén elég ritkán fordul elő rövid u, ü, i. — 2. Kettőshangzók nincsenek benne. — 3. Közepes mértékű, részleges ö-zés jellemzi (pl. észöl, méntök). — 4. Számottevő az abszolút szóvégi zöngétlenülés. — 5. Altalánosak az adi, aditok, adik típusú igealakok. — 6. A birtokos személyjelezés egyes szám 3. személyében az -e, -je mellett nagyon ritkán az -i, -ji forma is feltűnik (1149. bűri, [bőre]), a többes szám 3. személyében viszont az -ik, -jik megoldás általánosan elterjedt (1114. kertyik; 1155. onokájik; stb.). Mindezen vonások alapján a dél-baranyai nyelvjárástípusba sorolható (vö. MMNyjR. 342). — Van azonban a várdaróci tájszólásnak egy-két olyan jelensége is, amely a dél-baranyai nyelvjárástípusban nincs meg. Ezek a következők: — 1. A nagyatlaszban egy példát találunk az illabiális á-ra (194. májtér, majtér). — 2. A köznyelvi á helyén szórványosan félhosszú a jelentkezik (pl. 86. buzgqny; 171. istrqnG; stb.). — 3. Egy esetben a ly fonéma is előfordul (125. csoroszlya). Ezeket az adatokat is a horvátszerb nyelv hatásával magyarázom. Bajsa, Péterréve és Temerin tájszólásának hang- és alaktani jelenségeit — a szókészleti elemzéshez hasonlóan — együttesen foglalom össze, ugyanis a különböző nyelvjárási sajátságok meglétében és gyakoriságában nagymértékű hasonlóság jellemzi e három községet. A következő sajátosságok figyelhetők meg bennük: — 1. Szórványos illabiális á-zás jelentkezik (Bajsán tíz, Péterrévén négy, Temerinben ötven adattal). — 2. A köznyelvi á helyén elég gyakori a félhosszú á változat. — 3. Az ó, ő, émindig monoftongusban realizálódik. — 4. Mérsékelten ö-ző (pl. éneköl, köröszt, söpörsz). — 5. A be igekötő e-je zárt é'-vel hangzik (pl. behoz, beviszem). — 6. A zárt z-zés közepes mértékű. — 7. Gyengén illabiális z'-ző (pl. híves). — 8. Az /, r és /' nyújtó hatása jelentéktelen. — 9. Eléggé gyakori az abszolút szóvégi zöngétlenülés. — 10. Kisebb mértékű apalatális /-ezés figyelhető meg. — 11. Akad példa a palatális /y-zésre (pl. tetyű). A nagyatlaszban csak Péterréve és Temerin anyagában van rá példa, a helyszíni gyűjtés során viszont kiderült, hogy a tetyű szóalak még Bajsán is él, igaz, csupán az