Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Jugoszláviai nyelv(járás)szigetek

idősebb nemzedék szóhasználatában. Ugyanakkor Temerinben is sikerült erre a jelenségre példát találnom, amikor a palóc kérdőfüzet anyagát kérdeztem ki, ugyanis adatközlőimtől a tyűkör szóalakot jegyezhettem föl. — 12. A gyónik igének a palócos gyovon(ik) változata használatos. — 13. A köznyelvben v tövű igéknek kijelentő mód jelen idő egyes szám 3. személyében /-es tőváltozata él (pl. ////~/o/'lő',sz/í/~szö/'sző'stb.). — 14. A főnévi igenévképző — főképpen a temerini nyelvjárásban, ritkábban a bajsai népnyelvben is —nyi, esetenként -nya hangalakú (pl. kötnyi, innya). Péterréve atlaszbeli anyagában egyetlen példa sincs rá. Van azonban Péterrévén készített magnetofonfölvételem, amelyen a meszényi 'meszelni' szóalakban fölbukkan a -nyi megoldás is. A Bajsán és Temerinben készült fölvételeimen is van néhány -nyi képzős forma, főleg a temerini nyelvjárási szövegekben van rá több példa. — 15. A határozói igenévképző v-je Bajsa és Temerin tájszólásában hasonul az ige végső mássalhangzójához (pl. csukka, kötté). Erre a jelenségre Péterréve nyelvjárásában egyetlen adat sincs a nagyatlaszban, de a helyszíni anyaggyűjtéskor sem találtam rá példákat. — 16. Az egyszótagú, -/ végű igék a múlt idő jelét Péterréve és Temerin tájszólásában kötőhangzó nélkül veszik föl (pl. ütte). Bajsa nyelvjárásában ez a jelenség ismeretlen. A Péterrévén és Temerinben készített magnetofonfölvételeken több igealakban is előfordul (pl. kötte 'kötötte', vettük 'vetettük'). — 17. Bajsa és Péterréve tájnyelvében élnek a taníjja típusú igealakok, Temerinben viszont — a nagy atlaszban legalábbis — nincsenek meg. A helyszíni anyaggyűjtés során azonban meggyőződtem róla, hogy az idősebbek ott is használják ezeket az igeformákat, sőt az ott készült szövegfölvételeimen is van rá példa. — 18. Végül van két olyan jelenség, amelyre csak Temerinből találunk adatot a nagyatlaszban. Az egyik a nyílt o-zés (306. szérö), a másik pedig az é helyén jelentkező e-zés (1038. tehén). A nagyatlaszban mindkét jelenségre egy példa fordul elő, a nyílt e-zés azonban magnetofonfölvételeimen is fölbukkan egy újabb adattal (fenek). Ugyancsak szövegfölvételeimen van példa a meg igekötő g-jének hasonulására (méssül). Ez az adat viszont az egyik bajsai adatközlőm beszédében hangzott el. Bajsa településtörténetével — tudtommal — nem foglalkoztak, pedig izgalmas kérdésnek látszik annak fölvetése, hogy honnan kerültek a mai lakóhelyre a község egykori megalapítói. A BOROVSZKY SAMU szerkesztette „Bács—Bodrog vármegye" című kiadvány I. kötetében csupán a következő megjegyzést olvashatjuk a községről: „Bajsa tehát 1750-ben lett ismét faluvá." (Bp. é. n. 56.) Amikor nyelvjárási anyaggyűjtést végeztem Bajsán, természetesen arról is érdeklődtem, hogy a helybeliek tudatában él-e a hagyomány az egykori falualapítás körülményeiről, az átköltözés helyéről. Sajnos erre a kérdésre még bizonytalan választ sem tudtak adni. Valószínűleg ebben közrejátszik az a tény,