Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - V. Néhány délkelet-magyarországi nyelvjárássziget

nak látszik, mint tőszavakban; továbbá néhány szegedi eredetű tájszót is följegyeztem [pl. garaboj 'hosszúkás, egyfülű kézikosár', gondoskodik 'gondolkozik', locsoló 'öntözőkanna', pákusztos 'nyalánk, torkos', pléngyuha 'lompos, elhanyagolt külsejű', tojóz 'párzik (kakas)'; stb.]. Másik megfigyelésem az volt, hogy Újkígyós népe napjainkban is őrzi a falualapítás emlékét s annak tudatát, hogy elődeik Szeged vidékéről származtak, így beszélt erről magnetonfonszalagra 1988. július 29-én Bozó József, 85 éves újkígyósi lakos: „Újkígyóst ezérnyócszásztizénödbe telepítőitek. Abba az időbe a mezőgazdaság legjövedelmezőbb ága a dohánytermesztés volt. Mivel Szeged környéki gányókat telepítőitek, szögény embörök voltak, ezök megvonni ném tutták a területöt. Első időszagba haszombérbe kapták a numerusokat, és a haszombért dohánnyal törlesztőitek, mer a dohány vót az a jövedelmi forrás a termellézsbe, amivel azokat a köszterheket el löhetött viselni, amijen terhekkel járt az új település." A helyszíni tapasztalatszerzés természetesen mégsem volt haszontalan, hiszen a nyelvjárási feldolgozásban, miként bármilyen kutatásban, nyilvánvalóan többet ér a bizonyosság, mint például az az előfeltevés, amely a MNyA. újkígyósi adatainak elemzéséből már a terepi munka előtt elég határozottan körvonalazható volt. A gyűjtés során egyébként szinte olyan érzésem támadt, mintha pl. a Szeged melletti Algyőn vagy Tápén járnék. Az endrődi terepmunka nagy feladatot jelentett, mivel a magnetofonfölvételek készítésén kívül a palóc kérdőívet és a MNyA. szóföldrajzi füzetét is végig kellett kérdeznem. A kényszerű többletmunka azonban több nyelvjárási sajátság feltárásával járt. Azokat a hang- és alaktani jelenségeket, amelyeket a nagy atlasz alapján már összegeztem, a helyszínen magam is tapasztaltam, sőt egy-két újabb sajátosság is föltárult előttem. Ezek a következők: — 1. Kisebb fokú illabiális /-zés jellemzi (pl. kilső~ kílső, siket, síndisznó). — 2. A magánhangzóközi hosszú mássalhangzók helyén — néhány idős ember beszédében — rövid mássalhangzók figyelhetők meg (pl. atam 'adtam', cukoral, itak; stb.). — 3. Hangsúlytalan helyzetben gyakoriak a többesjelet követő -t tárgyrag előtt a zártabb rövid magánhangzók (pl. bennünköt, házakot, orunkot; stb.). — 4. Viszonylag gyakoriak a kicsinyítő képzős szóalakok (pl. borocska, nagyocska stb.). — 5. A köznyelvi -hoz, -hez, -höz helyén a kétalakú -ho, -hö ragok használatosak (pl. papho, pékhö; stb.). — 6. A főnévi igenévképző -nyi megoldása ma már ritkán tapasztalható ugyan, két példa (mégmérnyi és tanúnyi) az egyik magnetofonfölvételemen mégis fölbukkan erre a jelenségre. — Nem hallottam viszont egyetlen példát sem az illabiális á előfordulására, igaz, erre a nagyatlaszban is csupán hat adat fordul elő. A palóc kérdőív és a MNyA. szóföldrajzi kérdőíve segítségével viszonylag sok