Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - V. Néhány délkelet-magyarországi nyelvjárássziget

valódi tájszót sikerült gyűjtenem. Ezek kisebb része a tiszántúli nyelvjárásterületen használatos (pl. cuháré 'a fonás befejezését követő mulatság a fonóban; háznál tartott mulatság', fiikas ~ kas 'kétfüLí vesszőkosár', gádzsér 'hím kacsa'; stb.), nagyobb hányada viszont a palócos-jászos nyelvjárások tájszavaival egyezik meg (pl. béllér 'böllér', girind 'görény', héhél 'gereben', héhél 'gerebenez', írongál 'csúszkál', katalina ~ katalinabogár 'katicabogár', kupa ~ zsíroskupa 'zsírosbödön', pampuska 'fánk'; stb.). Említésre méltó, hogy a mumus, bobos és a (Kiss LAJOS szíves szóbeli közlése szerint) szlovák eredetű topojéc mellett az idősebbek a palóc etnikumra utaló markaláb gyermekijesztőt is ismerik. A MNyA. adatai, valamint saját gyűjtésem anyaga alapján tehát azt állapíthatjuk meg, hogy Endrőd katolikus lakossága palócos-jászos nyelvjárásterületről települhetett. Ennek a következtetésnek lényegében véve a helytörténeti kutatások eredményei sem mondanak ellent, hiszen pl. HUNYA SÁNDOR szerint a község alapítói a Mezőberényhez tartozó Nemeskerekiből költöztek Endrődre, Nemeskerekibe viszont korábban Nógrádból települtek (1. Endrőd története a gyulai uradalomban. Szeged, 1934. 26). MADAY PÁL hasonlóképpen foglalta össze Endrőd településtörténetét: „Harruckern, a bécsi udvar telepítési politikáját követve, 1731. április 24-én (és nem 1718-ban!) Nemes-Kerekiből magyar és szlovák ajkú jobbágyokat telepített ide. Később a Nógrád megyei Zsaluzsánból, Detváról, Csabáról stb. költöztek ide a lakosok." (Békés megye városainak és községeinek története. Békéscsaba, 1960.159.) Ehhez csupán azt szeretném hozzátenni, hogy az endrődi nyelvjárás összes sajátságát figyelembe véve nagyon valószínűnek látszik, hogy a Nógrád megyei palócok letelepülése után (esetleg velük egyidőben) a községalapítók között nagyobb számban jászságiak is voltak. Csanádpalotán ugyanazokat a gyűjtési feladatokat végeztem el, mint Endrődön. A többféle módszerrel folytatott terepmunka itt is viszonylag gazdag tájnyelvi anyag birtokába juttatott. Az általam gyűjtött nyelvjárási jelenségek nagy része megegyezik a MNyA. anyagával, s további példákkal gazdagítja azt, kisebb hányada pedig újabb adatok feltárását (is) jelenti. Közülük a következőket tartom kiemelendőnek: — 1. A be igekötő e hangjának zárt és ejtésmódja is előfordul (pl. befordul, beszalad; stb.). — 2. A-k többesjel után álló -t tárgyrag a köznyelvinél zártabb magánhangzóval kapcsolódik a szótőhöz (pl. kény erekét, madarakot; stb.). — 3. A köznyelvi -hoz, -hez, -hoz rag helyén a kétalakú -ho, -hö változat gyakori (pl. papho, székhö; stb.). — 4. Több olyan valódi tájszót is följegyeztem, amely a környékbeli nyelvjárásokban nem fordul elő, pl. domó 'forradás a kenyéren', héhél 'gereben', héhéléz 'gerebenez', herőce 'forgácsfánk' (lexémaváltozatként a csőrege szóalak is használatos), irongál