Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - V. Néhány délkelet-magyarországi nyelvjárássziget

sem a nyugatira jellemző nyitódó, sem a tiszaiban előforduló záródó típusú kettőshangzóknak nyoma sincs benne, azaz ebben a jellegzetességében is a dunántúli nyelvjárástípussal rokonítható. Jellegében, összképében az orosházi népnyelv sajátos keveréknyelvjárás (részletes jellemzésére vö. CSIZMADIA LAJOS i. m. 494—510). Hogy kibocsátó tájszólásként a nyugati nyelvjárásterületet is figyelembe vehetjük, azt nemcsak a már elemzett hang- és alaktani jelenségek mutatják, hanem például a kulcsoskalács készítésének Orosházán és környékén napjainkig fönnmaradt szokása is (vö. Magyar Néprajzi Lexikon. II, 710—12). NAGY GYULA az orosházi kúcsoskalács sütésével, területi elterjedésével is foglalkozó tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy ezen kalácsfajta igazi hazája Északnyugat-Dunántúl. Dolgozatában megemlíti, hogy a kulcsoskalácsot a Szekszárd környéki Harcon, Sióagárdon és Zombán is ismerik. Fontos tanulságként állapította meg, hogy „A két kulcsoskalácsot ismerő terület között nem nehéz a kapcsolatot megtalálni. Ugyanis a zombai magyar családok a törökvilág elmúlása után éppen a fenti magyarlakta vidékről települtek Tolnába. Kézenfekvő, hogy magukkal vitték a lakodalmas kulcsoskalács sütésének szokását is." (Lakodalmas kulcsoskalács sütése Orosházán és környékén. In: A Szántó Kovács Múzeum évkönyve. Orosháza, 1959. 180.) Ez a momentum és főképpen az orosházi nyelvjárás legmarkánsabb vonásai megerősítik MÁDY ZoLTÁNnak — a zárt /-zés elemzésekor már idézett — azon véleményét, amely szerint Orosháza alapítói ugyan a Tolna megyei Zombáról települtek, oda viszont Nyugat- és Észak-Dunántúlról kerültek. Hogy pontosabban mely területről, annak meghatározását HAJDÚ MIHÁLY kutatásainak köszönhetjük. Orosháza megalapítóinak eredeti lakóhelyével kapcsolatban HAJDÚ alapos névtani és nyelvföldrajzi elemzéssel azt állapította meg, hogy „ott kell valahol Győr környékén, Győr és Csorna között keresni azokat a községeket, ahonnan Tolnába, Zomba környékére, majd Orosházára származottak zöme elindult" (Az orosháziak története 1744 előtt. In: Békési Élet 1969/2: 206). Ezt a megállapítást az én kutatási eredményeim is alátámasztják. Az Újkígyóson végzett magnetofonos és kérdőíves gyűjtésem — a többi nyelvjárásszigettől eltérően — utólag szinte fölöslegesnek látszik, hiszen a nagyatlaszhoz viszonyítva új eredménnyel lényegében véve nem járt, minthogy az általam gyűjtött anyag teljes mértékben megerősíti azon megállapításaimat, melyeket a MNyA. adatai alapján már kifejtettem. Arról győződhettem meg, hogy az újkígyósi tájszólás a községalapítástól eltelt több mint százhetven esztendő óta — a köznyelvi hatás ellenére, a tiszai nyelvjárástípushoz tartozó tájszólások, valamint szlovák népesség szomszédságában is — szinte töretlenül megtartotta szegedies sajátságait. Legföljebb azt a tapasztalatomat említhetem meg, hogy a labiális ö-zés visszaszorulása a meg igekötőben valamivel gyakoribb-