Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - III. Tisza menti (palócos-jászos) nyelvjárasszigetek

Amint a fentiekben összefoglalt sajátságok mutatják, a három község nyelvjárásában — az azonosságok mellett — különbségek is vannak. Bodony és Verpelét tájszólása azonban kétségtelenül közelebb áll egymáshoz. Közülük Verpelétet joggal sorolta IMRE SAMU az Eger környéki nyelvjárástípushoz (1. MMNyjR. 359—60), Bodony tájnyelve pedig inkább átmeneti jellegű a középpalóc és az Eger környéki nyelvjárástípus között. Bátor népnyelvének van viszont néhány olyan sajátsága (mindenekelőtt az illabiális á- zás és az á helyén föllépő labiális ű-zás), amely Bodony és Verpelét nyelvjárásától egyaránt elkülöníti, s a többi jelenséggel együtt inkább a középpalóc nyelvjárástípussal rokonítja. A Tisza menti (palócos-jászos) nyelvjárasszigetek elemzésének ez is egyik — bár kétségtelenül nem a leglényegesebb — tanulsága volt. A vizsgálat legfontosabb eredményének azt tartom, hogy sikerült részletesen föltárni: mely jelenségeket és milyen mértékben őriztek meg e nyelvjárasszigetek eredeti (palócos-jászos) tájszólásukból; továbbá az is lehetővé vált, hogy nyelvjárási sajátságaik alapján pontosabban megjelöljem — természetesen a helytörténeti kutatások eredményeit is figyelembe véve — azt a vidéket, ahonnan az átköltözés egykor történhetett. 6. A helyszíni gyűjtés tapasztalatai. — A tószegi terepmunka során arra az eredményre jutottam, hogy ezen palócos-jászos nyelvjárássziget tájnyelvi sajátságai — az idősebbek körében legalábbis — még napjainkra is erőteljesen megmaradtak. Nemcsak a legmarkánsabb vonásai, az illabiális ű-zás és az é'-zés őrződtek meg szinte töretlenül, hanem olyan kisebb hatású palócos-jászos jelenségekre is találtam példákat, amelyek részben megerősítik, részben kiegészítik a MNyA. adatait. Ezek a következők: — 1. A be igekötő e hangja általában zárt é'-vel hangzik (pl. becsap, beenged). — 2. A zárt /-zés gyenge fokú (pl. gyíkíny, kímíny). — 3. A -k többesjelet követő -/ tárgyrag előtt szórványosan zártabb magánhangzó használatos (pl. mádárákot). — 4. Néhány szóalakban nyílt o-zés jelentkezik (pl. keserő, szérő). — 5. Egy adatot a palatális íy-zésre is találtam (tetyű). — 6. A főnévi igenévképző -ni hangalakú, de az iszik igéhez járulva nagyon ritkán palatalizált formában is fölbukkan (innyi ~ innyá). — 7. Afordíjja típusú igealakok még ma is gyakoriak. — 8. Az egytagú t végű igék múlt idejében rövid alakok is előfordulnak (pl. sütte, üttem). — 9. A köznyelvi -hoz, -hez, -hoz helyén a -ho, -hö ragpár használata gyakori (pl. bornyúho, házákho; férhö, pékhö). — 10. Viszonylag gyakoriak a kicsinyítő képzős szóalakok (pl. kinyérke, kumpicská, nagyobbacska). — 11. Több, jellegzetesen palócos-jászos alaki és valódi tájszót is följegyeztem (pl. béllér, csányá, csilling — csömbők 'kis szőlőfürt', domó(ja) 'forradás a kenyéren', iringql~ irongql 'csúszkál', < katálinábogár > 'katicabogár',pámpuská 'fánk'; stb.). Ugyancsak a helyszíni gyűjtéskor került felszínre, hogy gyerekijesztő szóként