Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - III. Tisza menti (palócos-jászos) nyelvjárasszigetek

általánosan ismert a mókár, amelynek használata HOPPAL MIHÁLY kutatásai szerint „napjainkig jól körülhatárolható területre jellemző. Ez a terület hozzávetőlegesen az Eger—Miskolc—Karcag—Kecskemét által határolt vidék, a besenyők, a nagykunok és a jász betelepülők szállásterülete volt." (Gyerekijesztők — I. In: Népi kultúra — népi társadalom. Bp., 1969. 260.) Tószeg esetében valószínűleg nem szervezett telepítésről van szó, hiszen ez a község nem szerepel pl. azon Szolnok megyei helységek között, amelyek a XVIII. században népesültek be (vö. SZABÓ ISTVÁN, Szolnok megye vázlatos története a XVIII—XIX. században. In: Szolnok Megye Néprajzi Atlasza 1/1. Szolnok, 1974. 45 — 104). A tószegi lakosság összetételének kialakulásában minden bizonnyal szerepet játszott a jászok terjeszkedése is, amelyet SZABÓ LÁSZLÓ a következőképpen jellemzett: „A jász expanzió nemcsak a XIX. századot jellemzi. A jászok ilyen terjeszkedése már a középkorban megfigyelhető, hiszen így teszik jász jogúvá a mai Jászság déli részén fekvő, egykori településeket. ... Fodor Ferenc már a XVIII. század elején egész sor települést sorol fel a Jászság közvetlen környékén és az Alföld távolabbi területein, amelyek tekintélyes számú jász családot fogadtak be." (Jászság. Bp., 1982. 307-8.) Az Alpáron végzett helyszíni anyaggyűjtés — majdnem kivétel nélkül — azokat a jelenségeket hozta felszínre, amelyeket a nagyatlaszból már részletesen kimutattam. Közülük nemzedékre való tekintet nélkül az illabiális é'-zés és a be igekötő e hangjában megfigyelhető zárt é'-zés a leggyakoribb napjainkban is, de — főképpen az idősebb asszonyok nyelvhasználatában — az illabiális a-zás is tartja még magát. Mindezt nemcsak passzív megfigyeléssel tapasztalhattam, hanem magnetofonfölvételeim is igazolják. Néhány olyan palócos-jászos nyelvjárási jelenséget is följegyeztem, amelyre Alpár atlaszbeli anyagában egyetlenegy példa sincs. Ezek a következők — 1. Föltűnnek még a levél, szekér típusú szóalakok. — 2. Elvétve fölbukkan a meg igekötő g-jének hasonulása is (pl. méllát, méssül). — 3. A főnévi igenévképző -ni hangalakú, nagyon ritkán azonban palatalizált formában is előfordul (pl. innya, kérnyi). — Meg kell azonban említenem, hogy mindhárom jelenség kérdőíves gyűjtés során került elő, mégpedig az adatközlők azon megjegyzésével, hogy régebben idősebb alpáriaktól hallották őket. Az egytagú t végű igék rövid múlt idejű alakjára viszont az egyik magnetofonfölvételemen is van példa (vettünk 'vetettünk'). Olyan alaki és valódi tájszókat is gyűjtöttem, amelyek az alpári nyelvjárás palócos-jászos eredetű elemeinek tekinthetők. Ezek a következők: csana 'csalán', béllér~ böllér, dumó(ja) 'forradás a kenyéren', irinkál~ irinkáddzik — irinkázik 'csúszkál', lipe 'lepke', pákja 'kákabuzogány', paradicska —paradi-