Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - III. Tisza menti (palócos-jászos) nyelvjárasszigetek

Alpár és Csépa tájnyelvi sajátságait együtt mutatom be, ezen két község nyelvjárása ugyanis nagyon sok vonásban megegyezik egymással. A következő nyelvjárási jelenségek jellemzik őket: — 1. Az illabiális a-zás visszaszorulóban van ugyan, előfordulása azonban — különösen Alpáron — még napjainkban sem ritka. — 2. A köznyelvi á helyén föllépő labiális a-zás az alpári tájszólásban gyakorlatilag teljesen visszaszorult, Csépán viszont (a változatban) még tartja magát. — 3. Az ö-vel szembeni illabiális é'-zés erős fokú. — 4. A be igekötő e-je általában zárt é-vel hangzik. — 5. Az /, r és j nyújtó hatása jelentéktelen. — Az eredeti palócos-jászos nyelvjárásnak néhány jelensége azonban csupán a csépai tájszólásban maradt meg. Ezek a következők: — 1. A palóc nyelvjárásra jellemző ú: ó, ű: ő és é: e megfelelésre Alpár atlaszbeli anyagában egyetlen adat sincs, a csépai tájszólásban viszont nyomokban megmaradt (pl. gyűrő). — 2. A palatalizáció visszaszorult, csupán a palatális íy-zés tűnik föl Csépa népnyelvében (pl. tetyű). — 3. A főnévi igenévképző palatalizált formájára Alpáron nincs példa, Csépa nyelvjárásában viszont egy szóalakban változatként fölbukkan (innyá). — 4. Az egytagú t végű igék rövid alakjára is föltűnik egy példa Csépa anyagában (ütte 'ütötte'). — 5. A felsőfok leg- jele melletti let- változatra viszont, amely a palócos-jászos típusú nyelvjárásokban gyakori, csak Alpár tájnyelvében van adat (letálább). A fentiekben összefoglalt nyelvjárási jelenségek alapján arra a megállapításra jutottam, hogy Alpár és Csépa egykori megalapítói a XVIII. században nagyrészt a déli palóc nyelvjárásterületnek a Gyöngyös—Hatvan—Jászberény— Heves települések alkotta körzetéből költözhettek át a Tisza középső folyása mentén lévő lakóhelyükre. A nyelvföldrajzi tényeken nyugvó föltételezésem lényegében egybevág BOTKA JÁNOsnak Csépára vonatkozó kutatási eredményeivel, hiszen szerinte Borsod, Heves és Nógrád megyéből, valamint a Jászságból verbuválódott a község alapítóinak nagy része (i. m. 71). A csépai népnyelvben megőrződött palócos-jászos nyelvjárási sajátságok együttes vallomása alapján úgy vélem, hogy a Csépát alapítók kisebb számban költöztek át Borsod és Nógrád megyéből, többségük Heves megye déli részének és Szolnok megye északi területének településeiről került ki. Szegvár nyelvjárására is jellemző, hogy jó néhány sajátságában különbözik a szomszédos, főképpen a Szeged vidéki nyelvjárástípushoz tartozó tájszólásoktól (pl. Sövényháza, Mindszent, Baks stb. népnyelvétől). A szegvári tájnyelv legjellegzetesebb vonásai a következők: — 1. Az egyik legmeghatározóbb jelensége az illabiális é-zés, az ö gyakorisági értéke csupán 7,38%, jóllehet pl. a szomszédos Mindszent község erősen ö-ző nyelvjárású. — 2. Szembetűnő sajátsága a zárt é'-zés is (pl. befőtt, béjjebb, be vam fogva stb.). — 3. Gyengén zárt z'-ző. Ennek gyakorisága a Szeged környéki nagyon gyenge fokú z-zést azért