Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - III. Tisza menti (palócos-jászos) nyelvjárasszigetek

meghaladja. — 4. Bár csak 1 adat van rá, mégis föltűnő a nyílt ö-zést mutat szérő szóalak. — 5. Az /, r és j nyújtó hatása kisebb, mint a Szeged vidéki tájszólásokban, a palócos-jászos típusú nyelvjárásokénál viszont nagyobb mérvű. — 6. A szomszédos nyelvjárásoktól eltérően a gyón igének Szegváron a gyovon hangalakú változata használatos. A szegvári tájszólásnak az itt fölsorolt sajátságai és a szókészlet elemzésekor az eredeti nyelvjárásokból kimutatott valódi tájszavai (pl. lipe 'lepke',pampuska 'fánk', perc 'íz', sifli 'kockatészta' stb.) alapján azt állapíthatjuk meg, hogy sok rokon vonást mutat például a már vizsgált alpári és csépai népnyelvvel, éppen ezért joggal gondolhatunk arra, hogy a szegvári nyelvjárás is palócos-jászos eredetű, noha a nyelvészeti szakirodalomban (1. pl. MNyAElm. 287) nincs utalás arra, hogy ez a község máshonnan települt volna. A helytörténeti kutatások azonban fényt derítettek arra — amint azt FORRAY JÓZSEF SÁNDOR munkájából a bevezetésben idéztem —, hogy Szegvár első lakói a XVIII. század első felében Heves megyéből, nagyrészt Pásztóról települtek. A szegvári tájnyelv sajátosságai FoRRAYnak Szegvár településtörténetéről vallott nézeteit jórészt alátámasztják. Mivel azonban Szegvár tájszólásában néhány markáns palóc nyelvjárási vonás (pl. az illabiális a-zás, a hosszú labiális ű-zás, a palatális íy-zés és gy-zés, a -val, -vei v-jének a nem hasonulása stb.) nyomokban sincs meg, a megfelelő palócos sajátságok egy része pedig csupán egy-egy példában bukkan föl, ezért bátran föltételezhetjük, hogy a község lakóinak egy része nem Pásztóról és közvetlen környékéről települt át, hanem az Eger környéki nyelvjárástípus vidékéről. Ezenkívül számolni lehet azzal is, hogy a Szegvárral szomszédos falvakból is kisebb számú lakosság szivárgott be. Ezen föltevésem mellett szól az a tény, hogy a szegvári nyelvjárásban olyan sajátságok is megfigyelhetők, amelyek a Szeged környéki tájszólásokkal mutatnak kisebb-nagyobb mértékű hasonlóságot (pl. az /, r, j nyújtó hatása, egy-két szóalakban — többnyire változatként — a köznyelvi -hoz, -hez, -höz helyén a -hon, -hón formák is föltűnnek stb.). Más szóval tehát a község megalapítása óta a szegvári népnyelvben kisebb fokú nyelvjáráskeveredés mehetett végbe, s ettől vált ez a tájszólás sajátosan egyedivé a Tisza menti nyelvjárasszigetek közül. A kiskundorozsmai nyelvjárás palócos-jászos vonásai közül — az ö-zés némi terjedése ellenére — eléggé erősen tartja magát az illabiális é'-zés, s bár visszaszorulóban van, mégis szórványosan föltűnik még az illabiális á-zás, a be igekötőben a zárt é'-zés, valamint a zárt z'-zés. Egy-két tőtípus viselkedése is a palócos-jászos nyelvjárásokkal mutat rokonságot, s a szókészletben is maradtak meg palócos elemek. Ma már nincs meg — valószínűleg régóta — a dorozsmai népnyelvben az é és a ly fonéma, ugyancsak kipusztult a köznyelvi íí-val szemben jelentkező ű-zás,