Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - III. Tisza menti (palócos-jászos) nyelvjárasszigetek

történeti munkákban kibocsátó nyelvjárásként szereplő palóc vagy jászsági települések mindegyike köztük legyen (Erdőtarcsa, Gyöngyöspata, Hort és Jászfényszaru), vagy ha ez nem lehetséges (pl. Pásztó nem kutatópont az atlaszban), akkor legalább a közeli környékéről jelöltem ki a vizsgálathoz kutatópontokat (így került be a Pásztó melletti Ecseg és Mátraszőlős). Azt is szem előtt tartottam, hogy a nyelvjárássziget helyzetű települések környékén található helységek is lehetőleg bekerüljenek a kiválasztott kutatópontok közé. A kutatópont-hálózat sűrűsége ennek a szempontnak az érvényesítését elsősorban Kiskundorozsma esetében tette lehetővé. A Tisza ment palócos-jászos nyelvjárasszigetek vizsgálatához végül is a következő huszonkét kutatópont atlaszbeli anyagát használtam föl: Becske (J-l), Mátraszőlős (J-2), Ecseg (J-3), Erdőtarcsa (J-4), Gyöngyöspata (J-5), Hort (J-6), Bodony (J-7), Abasár (J-8), Bátor (J-9), Verpelét (J-10), Hévízgyörk (J-13), Jászfényszaru (J-15), Tószeg (J-22), Vezseny (J-23), Tiszakécske (K-2), Alpár (K-3), Csépa (K-4), Sövényháza (K-8), Szegvár (K-9), Kiskundorozsma (K-ll), Algyő (K-12) és Tiszasziget (K-13). Az itt szereplő kutatópontok közül kettőnek a neve a nagyatlasz anyagának gyűjtése óta megváltozott: Sövényháza nevét 1973-ban Ópusztaszerre, Alpár nevét pedig, amikor 1973-ban Tiszaújfaluval egyesítették, Tiszaalpárra változtatták (vö. Kiss LAJOS, Földrajzi nevek etimológiai szótára. Bp., 1980. 484, 643). Szerencsés körülmény, hogy a huszonkét kutatópont közül tizenegy helységben (közöttük nagyrészt a nyelvjárássziget helyzetű településeken) az ún. szóföldrajzi kérdőív anyagát is összegyűjtötték a nagyatlasz munkatársai. Ezek a községek a következők: Mátraszőlős, Gyöngyöspata, Hort, Verpelét, Hévízgyörk, Tószeg, Vezseny, Alpár, Szegvár, Kiskundorozsma és Algyő. 2. Hangtani téren a vizsgált kutatópontok magánhangzó-rendszerét a fonémák állománya (száma), hangszíne és gyakorisága szerint jellemzem. A) A fonémaállomány szempontjából mindegyik kutatópontra jellemző, hogy a rövid magánhangzók rendszerében nyolc fonéma él, vagyis megvan bennük a zárt é fonéma is (például a 227. térképlapon: J-l, J-2, J-3, J-4, J-8, J-9, J-13, J-15, J-22: gyertya; J-5, J-7, J-10, K-2, K-3, K-4, K-9: gyertya; J-6: gyertya; J-23, K-8, K-13: gyertya; K-ll: gyertya, gyertya, gyertya, gyertya; K-12: gyertya; stb.). A hosszú magánhangzó-fonémák száma viszont mindenütt hét, csupán Bátor község nyelvjárásában fordul elő három morfémában — ott is csak az é melletti változatként — hosszú nyílt e~\ 257'. kés, (kés); 766. nékű, (nékű) és 1022. hét, {héj). B) A magánhangzók hangszínbeli sajátosságainak egy része (pl. a köznyelvinél zártabb q, e, é, ő, illetőleg nyíltabb q, é, í) elenyészően kis számban jelentkezik, közülük csak az é fordul elő gyakrabban, mégpedig főképpen a palóc nyelvterületen (pl. a 271. atlaszlapon: J-l: fűrész; J-3, J-8, K-3, K-9: fűrész,