Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)
Magyarországi nyelvjárasszigetek - II. Duna—Tisza közi nyelvjárasszigetek
A dávodi tájszólás az itt fölsorolt jelenségekben, azok előfordulásának gyakoriságában általában eltér a Baja környéki nyelvjárástípustól (vö. MMNyjR. 343—4), többek között az általam is vizsgált érsekcsanádi és szeremlei tájnyelvtől. Ennek az eltérésnek az oka nyilvánvalóan abban a körülményben keresendő, hogy Dávod község török hódoltság utáni telepítés. A kérdés „csupán" az, hogy honnan, mely vidékről települt. A fentiekben bemutatott hang- és alaktani jelenségek, valamint a szókészlet elemzésekor föltárt szóföldrajzi sajátságok azt mutatják, hogy a dávodi tájszólás az észak-dunai nyelvjárástípussal elég sok vonásban megegyezik vagy nagyon hasonló hozzá (az észak-dunai nyelvjárástípus jellemzésére vö. MMNyjR. 347—8), valamelyest nagyobb különbség a zárt í-zés gyakoriságában és az explozív gy-zés szórványos dávodi előfordulásában van. A két nyelvjárás közötti nagyfokú hasonlóságot és a kisebb mértékű eltéréseket mérlegelve, valamint az átköltözés óta a környező tájszólásoknak a dávodi népnyelvre tett hatását is figyelembe véve arra a megállapításra jutottam, hogy Dávod megalapítói valószínűleg a Komárom és Esztergom közötti Duna-szakasztól kissé északra levő területről, a GaramZsitva közének vidékéről települtek át a török hódoltság során elnéptelenedett Baja környéki területre. KORDÉ IMRE kutatásai szerint egy ideig szerbek is lakták Dávodot, de ők „Rákóczi idején ... elhagyták a települést, és helyükre a Felvidékről 1762 táján mintegy 100 magyar család telepedett le. Lakossága azóta magyar." (NéprNytud. VII, 93.) Bár a Felvidék megnevezésű terület pontosabb körülhatárolása elég nehéz (vö. erre a Magyar Néprajzi Lexikon 2. kötetének Felföld és Felvidék címszavát; továbbá KOSA LÁSZLÓ—FILEP ANTAL: A magyar nép táji-történeti tagolódása. 94, 98), a Felvidékről való átköltözés említése nem zárja ki föltételezésemet az egykori áttelepülés helyéről. KORDÉ egyébként a következőképpen jellemzi (i. h.) Dávodnak és környékének tájszólását: „A terület nyelvjárási szempontból nem egységes. Három nyelvjárás keveredése érezhető. Dávod a tiszai nyelvjáráshoz tartozik, jellemző rá az é'-zés és enyhe í-zés. Nagybaracska ö-ző sajátosságával inkább a dél nyelvterülethez kapcsolódik. Ugyanakkor a közeli Bátmonostoron igen sok nyelvi jelenség mutat a palóc nyelvjárásra, ez különösen a rövid illabiális á, amelynek hosszú párja a labiális á, használatában mutatkozik meg (Megyék Bájára). Mindezekből nagyfokú nyelvjárási keveredés jött létre, hiszen a három tiszta magyar falu lakói között állandóan rokoni kapcsolatok alakultak és alakulnak ma is." KORDÉ eme fejtegetésének egy mondata — a MNyA. alapján végzett vizsgálódásaimat figyelembe véve — helyesbítésre szorul: Dávod tájszólása az előzőekben felsorolt tájnyelvi sajátosságokat és településtörténeti körülményeket szem előtt tartva nem tartozhat a tiszai nyelvjárástípushoz, hanem a déli nyelvjárásterület egyik nyelvjárásszigetének tekinthető.
