Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - II. Duna—Tisza közi nyelvjárasszigetek

egyetlen hangtani vagy alaktani sajátság sem tanúskodik a MNyA. anyagában, hanem csupán néhány valódi tájszó őrződött meg a palócos-jászos nyelvjárás hírmondójaként (pl. patyolatostök, pohánkw stb.). KORDA IMRE a kiskunhalasi nyelvjárást jellemezve két tájszólásnak, a kálomista és a pápista nyelvjárásnak a keveredéséről beszél, s megállapítja, hogy a „pápisták Jász-Kisérről és környékéről jöttek ide, s beszedők még ma is sokban egyez a síki palócz nyelvjárással, mely e vidéken szintén újabb időben történt telepítés folytán uralkodik még Félegyházán, Majsán és Dorozsmán is" (Nyr. XV, 25). Ezen fejtegetését azonban egyetlenegy jelenség (vagy legalább egy-egy példa) megemlítésével sem támasztotta alá a szerző, noha ő még a múlt század végén végzett gyűjtést Halason, vagyis akkor, amikor föltételezhetően még sokkal inkább megtalálhatta volna a palóc tájszólás nyomait hang- és alaktani téren egyaránt, mint ahogy ezt a MNyA. munkatársai az anyaggyűjtés során több mint fél évszázaddal később tehették. A felszínre került néhány tájszó mégis arról vall, hogy kisebb létszámú palóc-jász eredetű népesség Kiskunhalasra való beszivárgásával számolni lehet. A kiskunhalasi népnyelv három nyelvjárási rétegének szerepét mérlegelve, összességében azt állapíthatjuk meg, hogy napjainkban az eredeti délkelet-dunántúli tájszólás jelenségei és a környező (kiskunsági) nyelvjárástípus sajátságai nagyjából azonos mértékben ötvöződnek benne, az egykori palócos-jászos tájnyelv vonásai csak nagyon halványan, elmosódott nyomokban színezik. Kiskunhalas településtörténetét ismerve azonban bátran föltehetjük, hogy a korábbi évszázadokban a délkelet-dunántúli nyelvjárási sajátosságok domináltak benne, hiszen az 1678-ból fönnmaradt anyakönyvek és az 1699-es Pentz-féle összeírás szerint 101 halasi családból 71 baranyainak, 30 pedig helybelinek vallotta magát (vö. TÁLASI i. m. 40). Idővel aztán — a különböző kapcsolatok létrejötte következtében — a szomszédos tájszólások is hatással lettek Kiskunhalas nyelvjárására, s egy idő óta a köznyelvvel együtt formálják, alakítják a halasi népnyelvet olyanná, amelyre a Duna—Tisza közén még ma is sajátosan egyedi vonások jellemzőek. Dávod nyelvjárásának a leginkább szembetűnő sajátságai a következők: — 1. Az ö-zés gyenge fokú, ezzel szemben az illabiális é'-zés eléggé szilárdan tartja magát. — 2. Kismértékben zárt í-ző (pl. penísz, tányír — tányér; stb.). — 3. A köznyelvi ú, w és /helyén szórványosan rövid u, ü és / jelentkezik. — 4. Az /, r és j nyújtó hatása kevés szóban fordul elő. — 5. Viszonylag gyakori jelenség az /-ezés (pl. Káról, luk, műhel ~ méhel; stb.). — 6. Gyenge fokú explozív gy-zés is jellemzi, de csak r után tőszavakban (pl. vargyú). — 7. Eléggé föntűnő sajátsága az, hogy a -va, -ve igeképző v-je általában hasonul az ige végső mássalhangzójához (pl. be vam foggá, csukká, zárrá stb.). — 8. Előfordulnak a taníjja típusú igealakok. — 9. A lő, rí és sző igéknek /-es alakváltozata (is) használatos.