Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - II. Duna—Tisza közi nyelvjárasszigetek

igen halvány nyomokban őrződtek meg Kiskunmajsa népnyelvében. Ennek alapján föltehetjük, hogy a palócos-jászos nyelvjárásterületről való átköltözés nem nagy létszámú lakossággal történhetett. Valószínűnek látszik, hogy népességének egy része nemcsak Kiskundorozsmáról és a szintén palócos eredetű Üllésről egészült ki, mint ahogy TÁLASI írja (i. m. 49—50), hanem némiképpen a kiskunsági nyelvjárás sajátosságait mutató területekről is. Kiskunhalas nyelvjárása — amint már a bevezetésben említettem — három nyelvjárástípus ötvöződéséből alakult ki. Egyes vonásai a kiskunsági tájszóláséval azonosak. Ilyenek például a következő jelenségek: a főnévi igenév képzője -ni hangalakú; a zárt z-zés gyenge fokú; a y-zés és az apalatális /-ezés elég ritkán fordul elő; nincsenek meg a mondi, monditok, mondik típusú igealakok stb. Ezek részben a helyben maradt, illetőleg a környékről beszivárgott népesség tájnyelvének sajátosságaiként élnek benne, részben a szomszédos nyelvjárások vagy a köznyelv hatására terjedtek el. A környező (kiskunsági) tájszólásoktól eltérően több olyan jelenség is megfigyelhető a kiskunhalasi népnyelvben, amely elsősorban a dél-somogyi és az észak-baranyai nyelvjárástípussal rokonítja (ezeknek leírását 1. részletesebben: MMNyjR. 340—2). Ezek a sajátságok a következők: — 1. A köznyelvi ú, ű és í helyén fölbukkannak a rövid z/-val, w-vel és /-vei hangzó szóalakok is (pl. buza, húsvét; stb.). — 2. A labiális ö-zés erős fokú, bár ez a jelenség a kiskunsági nyelvjárástípus néhány kutatópontján (pl. Izsákon, Nagykőrösön) hasonlóképpen gyakori. — 3. Abszolút szóvégen elég gyakran találunk félzöngés mássalhangzókat (pl. ekeszarV, görönGy, járomszöG; stb.). — 4. Kisebb mértékű explozív gy-zés is megfigyelhető, mégpedig tőszavakban és csak az r utáni hangtani helyzetben (pl. borgyú, vargyú; stb.). — 5. A birtokos személyjelezés többes szám 3. személyében — változatként legalábbis — használatosak az -ik, -jik jeles alakok is (pl. disznajik, fajik; stb.). — 6. A délkelet-dunántúli nyelvjárásból megőrzöttnek tekinthető a sarat szóalak mellett ritka változatnak föltüntetett sárt forma is. — A szókészletben relatíve jelentősnek mondható — amint már részletesen kimutattam — azoknak a valódi tájszóknak a száma, amelyek dél-dunántúli eredetűek. — Ma már nincs meg viszont a kijelentő mód tárgyas ragozás egyes szám 3. személyében a köznyelvi és más nyelvjárásokbeli -/ helyén egykor Kiskunhalason is használt -e, -je személyrag (pl. beköttye 'beköti', kivössze 'kiveszi'; stb.), amelyre TÁLASI közölt példákat (i. m. 278). Erre a jelenségre nemcsak ifj. KODOLÁNYI JÁNOS munkájában találunk adatot (Ormánság. Bp., 1960. 91), hanem még a nagyatlasz két dél-baranyai kutatópontjáról, Kisherendről [571. nyüji, (nyüje)] és Okorágról is (571. nyűjje, < nyűje >). Érdekes viszont, hogy a kiskunhalasi népnyelv harmadik rétegéről, a palócosjászos gyökerű elemekről — a változatként megőrződött vejé 'vője' kivételével —