Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
népszámlálásról, a konzuli bíráskodásról szóló 1891. XXXI. tc. hatályának újabb meghosszabbításáról. A nyári sürgó's és szükséges penzum elvégzése után a ház üléseit augusztus hó 6-án szeptember hó 27-ig elnapolta. [...] * A politikai élet egyenló're még csendes. A ház, bár összejött szept. 27-én, de kész munkaanyag hiányában ismét széjjelment, hogy a napokban újra egybegyűlve mindenekeló'tt az okt. 12-én egybeülendó' (Bécs) delegáció 44 tagjait megválassza. A delegációk állanak most előtérben, hisz 1908. október óta delegációk nem is voltak, bár azóta elég sok érdekes dolog történt, különösen a külügyek terén. Amint értesülve vagyok, ezúttal nem lesznek még nagy katonai követelések (persze eltekintve a kb. 260 millió K-t kitevő annexionális költségektől, illetve a tényleges kiadások formai jóváhagyásától), ámde már a jövő év elejére tervezett delegációk igenis szembe fognak állani azokkal a nagyarányú hadügyi követelésekkel, amelyek már évek óta kisértenek és mint válságos állapotunk tulajdonképpeni fejlesztői mindenkori kormányaink legfőbb gondját képezik. Most úgy látszik elérkeztünk már addig az időpontig, amidőn a hadügyi kormányzat kijelenti, hogy tovább már nem várhat, és ezért a jövő évre katonai kérdések egész nagy és veszedelmes komplexumának a felvetése több mint valószínű. Hogy ez nálunk mit jelent, azt tudja mindenki, aki általában politikával foglalkozik, tény az, hogy ez lesz a kormány és pártja, valamint a nemzet „erőpróbája", mely próbából, hogy sikerrel kikerüljünk, szükséges mindenekelőtt: 1) A helyzet tényleges szükségletének, illetve a 67-i kiegyezés szellemének megfelelő meggyőződés nyílt, határozott és férfias kifejezése. 2) Másrészt az erő öntudata által fenntartott összetartás és kitartás az egyszer helyesnek felismert politikai irány mellett, úgy a „nemzeti ellenzékkel", mint az „osztrák ellenzékkel" szemben is. Csak ezekkel az inkább erkölcsi mint materiális alapokon nyugvó fegyverekkel ellátva vehetjük fel a siker kilátásával a várható küzdelmet, mely annál vehemensebb lesz, mennél inkább tudja az ellenzék, hogy ez a legkedvezőbb alkalom az elvesztett pozíció visszahódítására, vagy legalábbis a gyűlölt kormány tevékenykedésének a megakadályozására. Az ellenzék túlzásai remélhetőleg nem fogják megtéveszteni a kormány pártját, mely győzelmét nem az erőszaknak, hanem kizárólag csak elvi igazának fogja köszönhetni. (Bácskai virtussal ezt a küzdelmet megvívni nem lehet. 45 ) Az 1867. évi XII. tc. alapján állva követelnünk kell mindazt, ami ebből a törvényből és annak szelleméből folyt, viszont szembe kell szállanunk még népszerűségünk pillanatnyi kockázatával is azokkal a követelésekkel, amelyek a kiegyezés keretén túlmenve végeredményükben nem csupán a hadsereget, hanem az egész kiegyezés szellemét és lényegét támadják, s mint ilyenek —• bármily cég alatt jelentkeznek is — a kiegyezés igaz hívei által céltudatosan visszautasítandók lesznek. Sajátos, hogy a pártpolitikai elfogultság — különösen, ha személyes indítékokból táplálkozik, mennyire képes még a legokosabb emberek helyes ítéletét is elhomályosítani. Tapasztaltam ezt Andrássynál, ki-
