Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

Hát bizony feltétlenül káros az „ex lex" állapota, káros alkotmányos szempontból is, mert hisz az élet 2X2-jének kényszere alatt törvényt bont a szükség. De ha a feleló'sséget keressük, úgy vajon nem elsó'sorban azokat terheli, akik részint tudatlanságból, részint rosszindulatból valóságos sportot űznek abból, hogy az állami élet mindennapi szükségleteitől a törvényes eszközöket megtagadják. De nehogy azt gondolja ám valaki, hogy ezt azért cselekszik, hogy ezáltal a kiadásokat tényleg meg is akadályozzák — oh nem — a budget obstruálásának egyetlen célja a lehetetlen helyzetek előidézése, egybefűzve azzal a reménnyel, amelyet zavarosban való halászásnak szoktak nevezni. Azután meg az ilyen eljárás folyton és folyton új indokokat, helyesebben ürügyeket teremt a kormány megtámadására, és az olcsó, felelősségnélküli hazafiság hangoztatására. Ellenzéki politikusaink túlnyomó része pedig ebben látja a maga nemes hivatását, nem csoda tehát, hogy tisztán ezen önös és pártoskodó szempontok által vezéreltetve megtörtént az elmúlt decemberben azon csoda is, hogy például a Kossuth F. „állítólagos vezérlete" alatt álló függetlenségi párt sem volt hajlandó a költségvetési felhatalmazást megszavazni annak a kormánynak, melynek tagja volt Kossuth és Apponyi is. A bölcs! párt ezáltal saját akaratával létrehozta azt a fura helyzetet, hogy 1910. január 1-től 16-ig már a Wekerle-kormány is költségvetési felhatalmazás nélkül, tehát formaliter a törvény megszegésével volt kénytelen az ügyeket ellátni. Egyébként jellemző a kuruc hazafiakra, hogy „propria persona"

43 mit sem törődnek az „ex lex" állapot következményeivel, mit sem törődnek azzal a tiltó határozattal sem, mellyel a kormányt megkötni kívánják, mert hát ha ez nem így volna, úgy bizonyára tartózkodnának a protekció kérésekkel, melyekkel egyik-másik barátjuk vagy önmaguk javát is az államháztartás terhére előmozdítani megkísérlik. Kezeim közt van egy levél, melyben egy elsőrendű kuruc a Fejérváry-kormány idejében megkeresett, hogy kíséreljem meg a protekciót Lányi „ügyvivőnél" (a levélben persze miniszternél), annál a Lányinál, akit egyébként „bitorlónak" minősíteni a becsületes hazafiúi érzés elengedhetetlen kellékének tartatott. Hát bizony ott, hol ilyen erkölcsöket látunk, nem tudunk megindulni azokon a „krokodilusi könnyeken" sem, melyeket azok hullatnak, akik elsősorban és mindenekelőtt felelősek azért, hogy azok az alkotmányjogi garanciák, amelyek egy Deák, egy Eötvös előtt becseseknek és hatalmasoknak látszottak, ma „materiális erejükben" megfogyatkozva állanak előttünk. Ezeket az igazságokat Lukács László olvasta rá az ellenzékre, amely persze „műfelháborodási jeleneteket" rendezett, de ezzel nem tudta megcáfolni azt az igazságot, hogy amely parlament nem akar budget-jogával élni, amely nem akar a budget-jog keretében határozatot hozni, sőt amely odáig ment, hogy a házszabályok notórius megsértésével a beterjesztett javaslatok előzetes — bizottsági — tárgyalását is megtagadta, eljátszotta azon jogát, hogy mint alkotmányvédő tényező lépjen fel ott, hol a törvény a jogokat a kötelességek elválaszthatatlan tartozékává tette. Az indemnitáson kívül elvégeztük az újoncjavaslatokat (normális létszám), becikkelyeztük a román kereskedelmi szerződést, megszavaztuk az 560 milliós kölcsönt és elvégeztünk néhány kisebb jelentőségű javaslatot, így az 1911. évi