Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

justhisták. Kossuth párthívei közül csak 37-en jutottak mandátumhoz, ha ehhez az 5 pártonkívüli függetlenségit számítjuk, az eddigi választásokból csak 71 mandátum esett a „48" javára. Viszont a 214 munkapártihoz hozzászámítandó a 15 pártonkívüli (Andrássy-csoport) és közjogilag 11 néppárti, valamint 2 demokrata is. Tehát a tegnapi nap eredményeként a 67-esek már túlhaladják az abszolút többséget, míg a múlt országgyűlésen nagy kisebbségben voltak, úgyhogy a „Magyarország" mindig úgy írhatott a 67-es politikusokról, mint „kegyelemből megtűrt, elszenvedett alakokról". Ma 242 olyan mandátum van már, melyet birtokosa 67-es alapon való pártállásával szerzett meg a 48-asok ellenében. A nemzet ítélete tehát a bekövetkezett kijózanodás mellett szól és kétségtelen, hogy a számarány a hátralevő napokon még kedvezőbbé fog válni, mivel az első napi győzelem hatására minden bizonnyal erősödött a kormány tábora. Justh fényes győzelmet aratott Makón. Bár a „vezér" bukását politikai okokból kívántam, mégis készséggel elismerem, hogy nemcsak a számbeli, de az erkölcsi győzelem is Justhé volt, akinek pártja ritka hűségről, kitartásról és fegyelmezettségről tett tanúságot akkor, amidőn nem ült fel az ellenjelölt propaganda hajbókolásának. A munkapárt győzelmének igen-igen örülök, mert hiszem, hogy a nemzeti akaratnak ilyen megnyilatkozása után az elpáholt Justh-pártnak is engedni fog harci kedve. A Justh-párt megbukott, mert a nemzet nagyrésze •— hála Istennek — józanabb és belátóbb mint a „nagy vezér", mert az elmúlt négy év alatt a nemzet sok mindenről meggyőződött, így egyebek között arról is, hogy a függetlenségi hangzatos jelszavak aprópénzre felváltva annyit sem érnek, mint az a bizonyos gulasnak csúfolt hatos. Ez a felfogás nyilatkozott meg a tegnapi választásokon, mely eredmény előtt csak az nem hajlik meg, akiben nagyobb a hatalomvágy, a bosszú, mint az alkotmányos érzület, aki csak addig tiszteli nemzetét, amíg ezt a maga önkénye és képzelt nagysága előtt fejet hajtva látja. [...]

24 Az első nap kedvező eredményei csak fokozódtak és kidomborodtak a következő választási napokon. Ma, június 11-én, néhány pót- és kettős választástól eltekintve már a bevégzett munka tudatával tarthattunk szemlét a csatamező felett. Csak egyetlen győztesről lehet szó, ez a munkapárt. Vesztesek mind a többiek és itt csak fokozatokról lehet beszélni. Örvendetes, hogy a legfőbb bukási rekordot a „tornyai hengerlő"

25 pártja mutathatja fel, amennyiben mindössze 40-en kerülnek oda vissza, ahonnan 142-en vonultak ki. (A munkapártnak viszont 30 madátuma volt, most 250-en vagyunk.) Örvendetes a klerikális párt megtizedelése is, a 30 néppártinak fele ottmaradt a harctéren. A nemzetiségek alig egynéhányan jutottak vissza, a meglehetősen önérzetes 25 főből álló nemzetiségi pártnak csak roncsa az, amely a parlamentbe visszakerül. Elbukottai között siratván mindazokat, kik mint pártemberek értéket képviseltek. (A nagy műveltségű Maniu, a nagyon képzett Goldis, a szájaskodó néptribun Vlad már csak a karzatról követhetik a ház tárgyalásait.) A Kossuthpárt is sokat vesztett, főleg ha tekintetbe veszszük, hogy a párt vezetősége 100—110 biztos mandátumra számított, holott alig haladja meg a reménynek a felét. Itt is érzékeny veszteség a derék Hoitsy, a néptribun Barabás stb. E párt bukása egyébként természetes, mivel program nélkül nincs értelme a nagy