Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
A képviselőház feloszlatása 1 óta az agitacionális és kortesutak idejét éljük. A választások terminusa még nincs kiírva, de úgy látszik, hogy a kormány a legutolsó terminust be akarja várni és ily formán az új ház június 21-én ülne egybe és ezt megelőzőleg a választásoknak június legelején kell lenniük. Az ország hangulata egyes excesszusoktól eltekintve általában csendes, — lelkesedésnek vagy honfiúi felbuzdulásnak jelei nemigen tapasztalhatók. Ezen mit sem változtat Justh ún. agitacionális útja, melyet párthívei „diadalútjaként" szeretnek feltüntetni, de a másik oldalról Tisza agitaciója sem kelt nagyobb vagy maradandóbb emóciót, ellenkezőleg, a nemzet nagy többsége már az agitációban felismerte az egyhangúságot. Persze, hogy Tisza sokkal érdekesebb és változatosabb is, mint Justh, ámde újat ő sem mondhat, és innen van, hogy az utóbbi beszédekben már nagyon is kicsúcsosodott a személyes él, a pártbeli fanatizmus. Justh persze elemében van, hisz ő a kortesek éljenében — az egész nemzet lelkesedését véli kihallani és a minap (Kolozsvárott) már egészen Kossuth Lajos módjára megdicsérte a nemzetet és „leborult a nemzet nagysága előtt". Szegény Justh csakugyan azt hiszi, hogy a mai Magyarország providenciális államférfia, aki rendelkezik élők és holtak felett, s aki Kossuth Lajos mellett a legkiválóbb történelmi alak. A nagyzási hóbort ijesztő mérvben erőt vett korlátolt tehetségein és a kicsinyeskedő hiúság, melyet rajta már egy jó ideje, hogy megmosolyogtunk most már felette komoly tüneteket kezd ölteni és ártatlan mivoltából hovatovább kártékony tényezővé fajult. Mert elvégre az, amit Justh Gy. utóbbi időben művel, már határán van annak, hol a beszámíthatóság kérdését kell felvetnünk, hogy a bűnösség megállapítása elől kitérjünk, mert kérdem, hogy a legszélsőbb nemzetiségi párttal — a radikális szerb párttal való szövetkezés — szintúgy a parlament rendje ellen való nyílt lázítás, nem-e merényletek az ország és az ország érdekével egybeforrott politikai tisztesség ellen, s hogy az, aki ilyen magatartást tanúsít, nevezhető-e másnak, mint fanatikus elmebetegnek — avagy céltudatos politikai gonosztevőnek? Ez utóbbit Justhról feltenni egy percig sem tudom és jóhiszeműségéről magam is meggyőződve vagyok, ámde mostani magatartásában csak megerősítve látom azon véleményemet, amelyet szellemi nívójáról mindenkor tápláltam és mely szellemi fogyatkozásai, párosulva a körülmények által nagyranövelt „nagyzási hóborttal", ez alapjában véve becsületes ember súlyos eltévelyedésére vezetett. Hogy ezenkívül beszédeiben durva és mosdatlan, ez nem lephet meg senkit, aki Justhot ismeri és aki mint ilyen tapasztalhatta, hogy társadalmi.
