Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
nyel. Az erőszakot illetőleg — Apponyi tegnapi beszéde nyomán — konstatálta, hogy az erőszak megkísérléséhez a többségnek nincs meg a morális ereje, mivel a felülről ért csalódások és vereségek után nem hivatkozhatik ugyanez a többség lefelé sem a többségi elv érvényesítésének feltétlenségére és épp ezért a kisebbség erőszakos letörését célzó minden kísérlet már magában hordja a bukás csiráját. Mindezek után tehát Lovászy csak a békés megegyezéstől várja a helyzet szanálását, ha pedig ez utóbbit őszintén akarja, úgy egyúttal lehetővé is kell tennie a békés megegyezést, ami pedig csakis a kölcsönös engedékenység alapján lehetséges. [...] Lukácsban megvan a komoly szándék, hogy az engedékenységben elmegy addig a határig, ameddig ez a többségi elvvel egyáltalában összeegyeztethető. Úgy látom, hogy Tisza is tudatában van a helyzettel egybekapcsolt nagy felelősségnek és épp ezért ma már ő is hajlékonyabb, mint volt annakelőtte. Talán még meglesz Lukács simulékony taktikájának az az előnye, hogy Tiszát fokozatosan „megszelídíti", ami ha sikerülne, úgy készséggel el fogom ismerni, hogy helyesen cselekedett akkor, amidőn Tiszára támaszkodott. Én tudvalevőleg másként képzeltem a megoldást, de a jelen nehéz helyzetben az a fő, hogy sikerüljön a mai szituációból kikerülnünk. Ha Lukács számítása beválnék (ami persze ma még felette kétséges), úgy kétségtelenül az övé volt a helyes taktika, különösen abban, ami Tiszára vonatkozik. Ma felette nehéz jóslásokba bocsátkozni. Tény, hogyT. azintranzigens álláspontból máris sokat engedett az opportunizmus javára. Úgy látszik e tekintetben Lukács jól ismerte Tisza makacsságát, amely ott végződik, ahol a párt (többségi) uralmi létérdek szempontja kezdődik. (Erre én is kezdek rájönni.) Ezzel a világért sem akarom Tisza kiváló egyéniségét kisebbíteni, elvégre az ő jelentékenysége oly kétségbevonhatatlan, hogy egyénileg csakugyan nem szorul rá a többség által nyújtható hatalmi előnyökre. De Tisza erős pártember, s mint ilyen, igenis tudja, hogy főleg nálunk egy párt érvényesülése az ellenzéken nemigen biztosítható, s míg ezt a legmesszebbmenőbb elvi ellentétek lehetetlenné nem teszik, óvakodni fog a pártegység megbontásától, vagy pláne egy bizonytalan kimenetelű disszidencia felkeltésétől. Tapasztaltuk ezt már a régi Szabadelvű Párt idejében is, amidőn pl. az összeférhetetlenségi törvény megalkotását Tiszáék vehemensen ellenezték mindaddig, amíg a pártérdek nem kívánta úgy, hogy Szilágyi Dezsőnek deferáljanak. Lehet, sőt valószínű, hogy ezek az emlékek éltek Lukács lelkében akkor, amidőn ahhoz a vállalkozáshoz fogott, hogy az ált. vál. reform alapján keresse a megegyezést Justhékkal, anélkül azonban, hogy ezzel Tiszát „elvadítsa". A kiindulás nem Lukácsnak látszott kedvezni, ma azonban nem lehetetlen már, hogy talán eredményhez juthat, dacára annak, vagy talán épp azért, hogy a „vezetés szerepét" nem féltette Tiszától. A hangulat ma már mindenesetre kedvezőbb a megegyezés szempontjából, mint volt szombaton és Lukács ismét bízik! A Lukács—Justh-féle tárgyalások május 11-én indultak meg, miután Lukács „egybeállította" a maga vál. jogi tervezetét. Készakarva használom az „egybeállította" kifejezést, mivel az „organikus egységet" Lukács művére legjobb akarattal sem lehet reáfogni. Amint a részleteket ismerem,
