Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

hogy jó lesz a helyzettel megbékülni és nem túlságosan feszíteni azt a húrt, amely a Justh-párt előrelátó kurucait a Belvedere fenséges lakójával egybekötötte. A kabinet bemutatkozása hétfőn (ápril. 29.) lesz, ezt követően 30-án a delegációk — rövidre tervezett — ülésezései kezdődnek egy 6 hónapra terjedő közösügyi indemnitás megszavazása céljából. A véderő „provizórikus" megoldásának eszméje a sajtó egyes orgánumaiban ma újra felvetődött és a szokásos cáfolat dacára konstatálható, hogy ez a leányzó sohasem hal meg, csak mindig alszik, hogy adott percben egészen felébredjen. Ma (április 29.) mutatkozott be Lukács egy csendes, emóciók nélküli ülésen. Beszéde eléggé terjedelmes volt, kevésbé világos. A választói jog kérdéséről sokat beszélt, de pozitíve keveset mondott. Csak mintegy jelezte, hogy miként képzeli feladatát megoldani, de hozzátette mindjárt, hogy ez csak egy eszme, és szívesen venné, ha bárki is jobb és elfogadhatóbb javaslattal lép elő. Jelezte a házszabályrevízió szükségét is és egyáltalában arra törekedett, hogy mai beszédével seholse keltsen elégületlenséget. Ez talán sikerült neki, de bizonyos az is, hogy meleg és őszinte helyeslést sem tudott kiváltani. Senki sem bízik benne, mindegyik párt a másiktól félti Lukácsot. Tapasztalható ez különösen Kossuthék és Justhék között. Míg Justhék a demokratikus allűrökkel tetszelegnek, addig Kossuthék még mindig a nemzeti vívmányok elkopott politikájánál tartanak, viszont Justhék is úgy szeretnek szerepelni, mint akik a nemzeti irányban is különbek Kossuthéknál. Kossuthék pedig szintén kokettiroznak a demokratikus választói reformmal, sőt be akarják bizonyítani, hogy ők legalább annyira demokraták, mint Justhék. Innen a folytonos féltékenykedés, amelyet növel még az a félelem is, hogy Lukács esetleg az egyik frakcióval találna megegyezni, miáltal a másik hoppon maradna. Ez az utóbbi veszély még nagyobb Kossuthékra nézve, mert tény, hogy a messzemenő liberális programmal a „széles körökben" sokkal több önálló támogatásra számíthatnak Justhék, mint Kossuthék nacionalista programjukkal, mely teljesen lejáratta magát, főleg a koalíciós érában. A munkapárt szintén nem felette bizalomteljes Lukács irányában, illetve egy tekintélyes része éppen csak addig támogatta Lukácsot, amíg ezt Tisza jónak látta. így tehát Lukács „ab ovo" elhibázott taktikája máris oda vitte a dolgot, hogy indirekté ma Tisza befolyása még nagyobb, mint volt annak előtte. Ellenőrző szerepét Tisza gyakorolja, úgy viselkedik, mintha tisztán tőle függne „Laci" sorsa. (Amint barátját?? Lukácsot nevezi.) Ezt a szerepét még fokozza „barátainak" tülekedése, akik féltik befolyásukat és hatalmukat Lukácstól, épp ezért egyre arra ösztökélik Tiszát, hogy jól vigyázzon Laci körmeire. Ilyen ferde pozícióban kell Lukácsnak alkudnia és a megegyezést keresni olyan férfiakkal, akiknek, mint Justhnak is, hatalmi pozíciójuk inkább a harc folytatását teszi kívánatossá. A mai ülés is magán viselte ezeknek az „elfajzott" állapotoknak az ismérveit, hisz csak ennek tulajdonítható, hogy minden párt azon volt, hogy ma még ne kelljen színt vallani és ezért egyhangú örömmel járult hozzá ahhoz a propozíciómhoz, hogy tekintettel a küszöbön álló delegácionális ülésekre, a mi-