Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

a Reichsrat munkaképtelen, a cseh-német viszony még eddig megoldatlan — egyszóval bármerre is nézünk, a „közélet" egyaránt vigasztalan. Khuen helyzetét ma is felette válságosnak látom. Az a körülmény, hogy Auffenberg úgy látszik, a helyén marad, s hogy a delegációknak neki kell majd bizalmat szavazniok — semmi esetre sem emeli a kormány presztízsét. A munkapárt pedig — Auffenberg nevét hallva — lehetetlen, hogy ne gondoljon március 8-ára, Tisza István „nagyszerű" felszólalására. A párt az elszenvedett sérelmekért oly irányban keres kárpótlást, hogy erejét és elszántságát bebizonyíthassa, — ha nem is a Hofburggal szemben, de legalább idelenn. A bácskai és bihari pretoriánusok csak az erőszakról, a dulakodásról, a kidobásról álmodoznak, csak ezekben látják a hazafiúi erkölcsök megnyilvánulását. Épp ezért lenéznek mindenkit, aki az erőszakra vállalkozni nem akar. Népszerűségem teljesen füstbe ment, ma már akadály vagyok e derék urak szemében. Meglehetősen leplezetlenül adják értésemre, hogy — que je ne mis plus á la hauteur de la situation.

194 Minthogy e tekintetben én sem ringatom magam illúziókban, úgy hiszem, nem lesz közöttünk túlságos differencia, s remélem, hogy rövid idő múlva megtehetem a derék magyaroknak azt az örömöt, hogy nálam méltóbb férfiút ültethessenek az elnöki székbe. Látja Isten lelkemet, hogy ha tőlem függne, szívesebben mondanék le erről a dicsőségről ma, mint holnap. Azt nem tagadom, hogy a méltányosság teljes hiánya, amelyet az utóbbi napok alatt tapasztaltam, rosszul esett, mert az a hitem, hogy mint elnök tőlem telhetően teljesítettem azt a feladatot, melyre vállalkoztam, sohasem hagyván fenn kételyt az iránt, hogy viszont mi az, amire sohasem vállalkozhatnám. A tegnapi (április 14.) bécsi audiencia eredménye: a delagációk rövidebb ülésezésére (költségvetési provizórium) április 23-ára lesznek egybehíva, ami annyit jelent, hogy a magyar parlament válságában ismét egy kis moratórium állott elő. Khuen azt óhajtja, hogy a „végleges elhatározás végrehajtását" a delagációk ülésezése ne szakítsa meg. Ez azonban csak „a válság" teljes elfajulásához vezethet, mivel a munkapárt hangulata ma már olyan, hogy a disszolúció

195 napról-napra, mondhatnám óráról-órára növekszik. A pártéletben teljes fejetlenség uralkodik, senki sem tudja, hogy mit hoz a holnap, de viszont mindenki érzi, hogy a mai helyzet tarthatatlan. Ehhez járulnak még a bécsi nehézségek, amelyek azt árulják el, hogy a kormány helyzete felfelé sem erős. Emlékezetes, hogy a rezolúciós kérdésben a munkapárt vezére, Tisza, éppoly hévvel exponálta magát a rezolúció mellett, mint ahogy Auffenberg hadügyminiszter ellen. A rezolúcióból nem lett semmi, maradt tehát az a remény, hogy „propter bonum pacis"

196 Auffenberg fog menni. Auffenberg rövid idő alatt különös antipátiára tett szert, és lehet, sőt valószínű, hogy az objektivitás rovására, de tény, hogy a magyar politikusok szubjektivizmusa benne látja és keresi minden bajnak a kútforrását. Nálunk az objektíve gondolkodó politikusok a különcködők számába mennek és mivel a magyar politikai jellem egyik ismérve, hogy mindig keres valakit, vagy valamit akit, vagy amit „bámulata", avagy „gyűlölete" tárgyává tehet, tény, amellyel ma már poli-