Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

zömbös, és ennek a „tisztán belügyi reformnak" nem tulajdonít különös horderőt, így tehát távol áll azoktól a „radikális" hajlandóságoktól is, melyeket a darabont kor óta neki is (főleg persze a trónörökösnek) imputálnak. Mindazonáltal nem mondott ellent azon fejtegetéseimnek, melyekkel a választói reform sürgős megoldására utaltam és érdeklődött a többség „válaszfelirata" iránt is. Kijelentettem, hogy 1910 július havában maga a többség indítványozta azt, hogy az általánosság elvén felépült széleskörű, demokratikus választói reform megalkotása a jövő egyik legfontosabb és legsürgetőbb feladatát képezi. Ennek az Ígéretnek a beváltása nem késhet tovább, a király előtt is hangsúlyoztam, hogy a békés megoldás csak úgy remélhető, ha a krízis kapcsán a választói reform kérdése is — a mai homály és kétértelműség helyett — tiszta helyzetbejut. Csak így remélhető a normális parlamenti tárgyalások biztosítása, amely a véderokérdés „definitív" rendezésének is előfeltétele. Ha tehát a kormány komolyan akarja a véderokérdés megoldását, úgy nem zárkózhat el attól az úttól sem, mely egyedül vezethet (új választásokról ezúttal nem szólva) a kitűzött célhoz. A király mindezeket tudomásul vette és megjegyezte, hogy Ő is feltétlenül azt kívánná, hogy a véderő kérdése a mostani javaslatok elfogadásával definitive rendeztessék. E tekintetben hasonlóképpen fog eljárni az osztrák kormány is, amely éppen ma (március 14.) kezdheti meg a véderójavaslatok tárgyalását. A provizórium csak egy végső eszköz arra az esetre nézve, ha másként nem lehetne a hadsereg szükségelt újonckontingensét megkapni, mert végtelenségig várni nem lehet, különösen nem a mostani feszült külügyi helyzetben. [...] Itt azután megjegyezte a király, hogy a provizórium gondolata nem Ausztriából eredt, hanem Magyarországból, ahonnan a szélső balpárt tett ily irányú „ajánlatot". Végül utalt a király a házszabályrevízió szükségességére is, megjegyezvén, hogy „in seiner Jugend"

179 senki sem tekintette a Gescháfts ordnungokat

180 másoknak, mint alkalmas eszközöket a tárgyalások rendjének biztosítására. Azóta változott a felfogás oda, hogy a házszabályok akkor is formai sértetlenséget élvezzenek, amidőn már nyilvánvaló, hogy eredeti céljuk ellenére nem a tárgyalások rendjének, hanem azok megakasztásának alkalmas eszközei. Jót nevetett a király akkor, amidőn megemlítettem, hogy nálunk a technikázás lehetőségét biztosító házszabályokat az alkotmány becses biztosítékaként Őrzik, s hogy pl. még Andrássy is úgy beszél az obstrukcióról, mint a magyar alkotmányos élet egy nélkülözhetetlen specifikumáról. Ezzel audienciám véget ért és többrendbeli tapasztalattal gazdagabban tértem haza még aznap este Budapestre. Megérkezésem után azonnal Tiszát kerestem fel, aki másnap reggelre volt kihallgatásra rendelve. Közöltem véle impresszióimat, így azt is, hogy a király bármennyire bízik is Khuenben, mégis ragaszkodik álláspontjához annyira, hogy egyénileg kizártnak tartom azt, hogy a király e pontnál még engedhessen. Különben ugyanez volt a nézete Csáky Albinnak is, kivel közvetlenül audienciám előtt váltottam néhány szót és aki ezúttal figyelmeztetett, hogy a király álláspontjában inkapacitabilisnek látszik. Tisza audienciája után inkább bizalomteljesen nyilatkozott, hasonlóképp Láng is. Majd a jövő fogja beigazolni, melyikünknek volt igaza. Nem kétlem,