Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

külügyi politikáját. Ily feszült nemzetközi szituációban érthető', hogy azok, akik mindenképpen a monarchia „nagyhatalmi" állására gondolnak és a nagyhatalmi öntudatot sehogy sem akarják a belpolitikai élet nehézségeinek alárendelni, az adott pillanatban kétszeresen is átérzik azokat a hiányokat, amelyek a monarchia véderejének gyengítésével útját állják annak, hogy a világpolitikában az ó't megillető' presztízsével felléphessen. Úgy látszik, hogy a trónörökös főherceg teljesen ennek az eszmének az uralma alatt áll, és ezért érthető, hogy kezdettől fogva nem nagy bizalommal viseltetett a katonai javaslatok iránt, melyek szerinte túlságos mértékben számoltak a monarchia 2 államának belpolitikai nehézségeivel. A trónörökös ezen ellentétes felfogása nem maradhatott titok, és ami sajátságos, a magyar ellenzék szélsőségekig menő küzdelme leginkább abból a tudatból táplálkozott, hogy bécsi illetékes körök (trónörökös) nem kívánják a javaslatok törvényerőre emelkedését. Persze egészen ellentétes irányból kiindulva és ellentétes célzatot követve. A bécsi katonai kamarilla és a szélső magyar ellenzék ad hoc szövetségesekké lettek abban, hogy a kormány által képviselt katonai javaslatokat támadták. A kormány helyzetét ez kétségtelenül nagyban megnehezítette, mert az ellenzéki támadás megerősítésre talált azokban a külső jelekben is, amelyek amellett szólottak, hogy a véderójavaslatok sorsa már „odafent is" meg van pecsételve. Határozott érdeme, egyúttal pedig sikere is Khuennek, hogy a titkos üzelmeknek határozottan véget vetett úgy, hogy illetékes helyen követelte a „katonai párt" legfőbb exponensének, Conrad tábornoknak a vezérkar éléről való eltávolítását. Ebben segítségére jött Aerenthal is, aki viszont a külügyi misszióját látta veszélyeztetve azáltal, ha a „katonai párt" kívánságának megfelelően a csapatok nagyobb mérvű koncentrációja az olasz határon (Dél-Tirol) folytatódnék. A „válság" így nemcsak a trónörököst és a katonai köröket, de a Justh-pártot is igen kellemetlenül érintette, mert e párt vezérférfiai ismét alkudozásba fogtak a katonai párttal (analóg Lukács 1909). Ugyanakkor idehaza hazafias bombasztokkal dolgoztak a „szoldateszka" ellen. Biztos forrásból azt az értesülést nyertem, hogy nem közvetlenül Justh, de ismét alvezére Batthyány memorandumokkal dolgoztak, melyekben a maguk „lojális készségét" kifejtették. Beígérvén provizórikusan a „hadsereg szükséges fejlesztését", kívánván ennek fejében mint „ellenértéket" választójogi programjuk honorálását. A Budapesti Napló tegnapi számában az egész machinációt Justhra kente, aki az ellen „felháborodással" tiltakozott és a sajtóügyi eljárást nevezett lap ellen a közvélemény miatt meg is indíttatta. [...] * Azt, hogy „katonáék" hogyan ítélik meg a mai helyzetet, Hazai honvédelmi minisztertől nyertem felvilágosítást. A parlament munkarendje került szóba és a jövő várható küzdelmei. Kérdeztem a minisztert, vajon nem lesz-e nagy baj, ha a mostani válságos külügyi helyzetben az obstrukciós lázban szenvedő parlement a normális újonc kontingens megszavazását is megnehezíti illetve