Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
zelmet aratni, amint hogy az elmúlt üléseken is mindenkor a mi pártunk győzött. Egyébként tagadhatatlan az is, hogy az ország közvéleménye sehogy sem kedvez a szélső obstrukciónak, és bármennyire dehonesztálják Justhék ma a t. hatóságok (az alkotmány védbástyái??) állásfoglalását, mégsem lehet indok nélküli az a jelenség, hogy azok a t. hatóságok, amelyek 1905/6-ban a „nemzeti küzdelem" első harcvonalában állottak, ma messze túlnyomó többségében a „harc" ellen nyilatkoznak. Indokát a jelenségnek részemről abban a fordulatban keresem, amely 1906. ápril. elején állott be és amely egy napról a másikra és minden átmenet nélkül vetett véget a harcnak anélkül, hogy a küzdelem tárgyi eredményeit még csak minimális részben is biztosította volna. 141 Az ilyen fegyverletételt hadinyelven kapitulációnak szokták nevezni és a történelmi tényen ezúttal sem változtathat az a körülmény, hogy ezt a közjogi kapitulációt a „paktum" jelzőjével szokás megjelölni. Az önzetlenül és hazafias lelkesültséggel küzdő vármegyék ezt a tényt nem tudják és nem is tudhatják feledni és természetszerűen levonták az 1905/6. évi tapasztalataikból azt a következtetést, amely ma (1911) nem a meddő harcnak, hanem a békés munkának táborába készteti őket. Mert ha hazafias tény volt a nemzet vezéreitől az 1906. évi áprilisi békekötés, úgy e hazafias tény nem abban nyilvánult meg, hogy e békekötés alapján elvállalták a kormányt — a hatalmat —•, hanem csakis abban a belátásban, amely arra késztette őket, hogy a küzdelem kockázataival felhagyva, a nemzet megerősítését a „status quo ante" alapján megkísértsék. De ha ez a belátás cselekedet volt a nemzet vezérei részéről 1906-ban, úgy kérdem, vajon hazafias cselekedet-e ma a harc újabb felidézése, az összeütközések hosszú sorozatainak előkészítése ma, amidőn a nemzet már két választás kapcsán határozott és félreérthetetlen módon a béke mellett nyilatkozott. Készakarva használom e szót, hogy két választás, mert szerintem ebben a tekintetben legalább nincs különbség az 1906. évi és az 1910. évi választások között. Sőt a béke szempontjából még az 1906. évi a jelentősebb, mivel e választás volt hivatva helyben hagyni azokat a megállapodásokat, amelyeket a nemzet vezérei Bécsben kötöttek akkor, amidőn a perifériákon a küzdő és küzdeni akaró vármegyék, városok és községek nagy száma állott a vezérek rendelkezésére. De az 1906. évi áprilisi választások teljesen igazolták a vezérek békekötését, helyesebben a harc feladását, valamint az az öröm, amellyel ez a leszerelés foganatosíttatott, amellett szólt, hogy az egész ország közvéleménye Örült a békés fordulatnak. Az az Öt év, amely az 1906. évi békekötés óta elmúlt, a nemzet életében sokkal csekélyebb idő annál, semhogy ma azt mondhatnánk, hogy változtak, mégpedig reánk nézve kedvezően változtak azok a viszonyok és körülmények, amelyek öt évvel ezelőtt a „belátást" kivilágítással és örömmel ünnepelt nemzeti erénnyé avatták. Az a változás, amely az 1906. évi többséget azóta érte, és amely az akkori kormányzati pártot ismét ellenzékivé tette, lehet lélektani rugója az ellenzék pártpolitikai küzdelmének, lehet indoka is e küzdelem szélső hevének — de semmi esetre sem lehet megmásítója annak a „belátásnak", amely 1906-ban a küzdő, a küzdelemre szervezett vármegyéket a béke és megnyugvás terére vezette.
