Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

Könnyelműség lett volna 1906-ban a harc folytatása és a komoly összeütközés provokálása. E könnyelműség ma nem kisebb, amidó'n az ország túlnyomó többsége a harc újabb felidézésétó'l idegenkedik és amidőn nincsenek meg azok a pozíciók (pari. többség, vármegyék szervezete, társadalmi felfogás), melyek felett a kapituláló vezérek 1905/6-ban rendelkeztek. Vagy sikerrel kecsegtetett a harc szívós folytatása 1906-ban? Akkor a vezérek „belátása" a legnagyobb botlás lett volna, amelyet még különösen is odiómussá tesz az a körülmény, hogy a békekötés után járt a hatalom átvétele és élvezete mindaddig, amíg a házi marakodás és perpatvar (a konc felett) ezen eldorádónak idő előtt véget nem vetett. De lett légyen az 1906-iki békekötés akár bölcs és önzetlen cselekedet, akár botlás — a tényen változtatni többé nem lehet és a „meglepetésszerűen leszerelt" vármegyéket a táborba szólítani épp oly kevéssé lehet, mint ahogy lehetetlen az agarat bottal a nyúlra hajtani. [...] A 25-iki

142 közgyűlés szép és fényes győzelmünkkel végződött, amennyiben 20 szótöbbséggel Justhék ellenében magunkévá tettük Versecz városának obstrukcióellenes átiratát. Jelentős e győzelem, mert egyúttal kifejezője annak is, hogy a Justh-féle terror nem képes sikereket elérni ott, hol e terrorral szemben megfelelő komolysággal és körültekintéssel veszik fel a harcot. Dicsekvés nélkül állíthatom talán azt is, hogy a hétfői győzelem egyúttal az én győzelmem is volt, mert hisz 1909. októberében én voltam az első, aki az akkor a hatalom teljétől megbódult Justh ellen a harcot provokáltam, és a küzdelmet rövid két év alatt ehhez a politikailag is jelentős sikerhez vezettem. A hétfői ülés lefolyása egyébként szép volt és készséggel elismerem, hogy Justh is mérsékelte magát, amint hogy én is igyekeztem beszédemben minden agresszivitást elkerülni. Nem tagadom, hogy az utóbbi évek sokszor elkeseredett harcai után jólesett Justh szájából azt az elismerést hallani, mellyel jellemem tisztaságát és politikai integritásomat a vita folyamán elismerte és hangoztatta. A gyűlést megelőző napon népgyűlés volt Makón, amely határozottan gyengén sikerült és semmiféle emóciót sem keltett. Hiába minden, a nép nem lelkesedik, nem kívánja a harcot és teljesen érdektelen a vezérek küzdelme iránt. [...] Múlt szombaton (23.)

143 eléggé csendben hagytam hátra a pártot és 27-én visszatérve azt tapasztaltam, hogy e pár nap alatt a hevület 100 fokkal emelkedett. Maga a miniszterelnök is — nyár óta először harcias, vagy legalábbis küzdő hangulatban volt, és úgy szept. 27-én, mint 28-án olyan kijelentéseket tett, mintha a leszámolás órája már a küszöbön állana. Az Örömrivalgás és a percekig tartó tüntető taps pedig amellett szólottak, hogy az egész munkapárt egy emberként, a végső elszántsággal követné a vezért, ha történetesen kiadná a „harci" jelszót. Khuen azonban beérte ezzel a demonstrációval, amely látszólag az ellenzékre sem maradt hatás nélkül. Elvégre nem csekélység egy 270 főnyi egységes, lelkes és összeforrott többség. Ebből a szempontból én sem fájlalom a tegnapi eseményeket, mert alaposan reácáfoltak azokra a reménykedésekre, amelyeket úgy a „küzdő" ellenzékiek, mint az „intrikusok" is (Andrássyék) a párt kebelében várható meghasonlásokra építettek. Nos hát a t. ellenzék meggyőződhetett arról, hogy ez a számítása is hiú és