Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

rássy presztízse és égisze alatt olvadt volna be az új 67-es alakulásba, úgy e párt mintegy különleges képet képezett volna a munkapártban és Andrássy szellemében eljárva bizonyára nem könnyítette volna meg a minisztériuma vállalkozását. Hogy pedig mit ér egy fegyelmezett párt egysége, annak bizonyságát láthatjuk a mai helyzetben. A munkapárt eddig dicséretes öntudattal és kitartással fényesen állja meg helyét, és nap nap után meghazudtolja azokat, akik a párt bomlásától, vagy fegyelmezetlenségétől várták a maguk „taktikai sikerét". A technikai obstrukció lélekölő és idegrontó játékait a párt igazán türelemmel viseli el és mostanáig egyetlen egy esetben sem szolgáltatott okot arra, hogy az ellenzék csak némi plauzibilitással

133 is a munkapártra tolhassa a felelősséget. És bár nap nap után olvashatják, hogy a munkapárt ilyen meg olyan kedvvesztett, ilyen meg olyan lehangolt — tény, hogy nem mi, de a t. ellenzék van Öngyártotta zsákutcában, melyből nem tud kiszabadulni. A „nemzet" pedig sehogysem akar „hőseiért" lelkesedni, sőt inkább mintha a nemes megvetés felé hajlanék, melyre Tisza is utalt. Biztató szavak csak vajmi kis mértékben állanak az ellenzék rendelkezésére, sőt már 2 hatóság (Tolna megye és Versecz) határozottan állást foglaltak az obstrukció ellen. Fontos ez különösen Versecznél, mert viszont V. volt az, mely elsősorban írt fel a katonai terhek ellen, így tehát mostani feliratában nagyon helyesen disztingvált a harc lényege és formái között. Én nem tehetek róla, tántoríthatatlanul bízom a nemzet józanságában és nem tudom elképzelni, hogy az a játék, amelyet a t. ellenzékiek most nap-nap után rendeznek, csak valamelyes rokonszenvre is találhasson. [...] Az eddigi tapasztalatok hitemet csak megerősítik, valamint az ellenzék magatartása is. Hisz Apponyi már a mai (júl. 28.) ülés végén indítványt tett arra, hogy a ház napolja el üléseit szept. 25-ig, mivel szerinte a mostani ülések erőszakolása csak egyenesen kihívja az ellenzék szélső magatartását és indokolja a „szeget-szeggel" taktikáját. Apponyi persze nagyon jól tudta, hogy indítványát lehetetlen elfogadni és ha mégis megtette, úgy az okát csak abban lelheti, hogy szükségesnek látta a mostani ellenzéki taktika igazolását megkísérelni, minthogy az „árpádi" eset témája már befagyott (dacára a 33 fok melegnek), hát egy másik plauzibilis ürügyet keresett arra, hogy a többség erőszakával szemben a kisebbség erőszakát indokolja. Hát bizony gyenge kis taktikázás, amely az eredeti célt egy percig sem tudja takarni. A helyzetben változás nem tapasztalható és meggyőződésem szerint egyhamar nem is várható. Hisz épp az, hogy nem történik semmi, ez a legnagyobb baja a mi tiszt, ellenzékünknek. Mert hát külső impulzus híján annál inkább előtérbe lépnek a „belső titkos motívumok" és épp ezért az ellenzék is tudja, hogy ha külső körülmények segítségére nem jönnek, úgy előbb vagy utóbb bekövetkezik a „belső meghasonlás". [...] Ezzel a feltevéssel kapcsolatos az az óhajom is, hogy a többség ne veszítse el a türelmét, maradjon szilárdan és állhatatosan a higgadt kivárás és kiböjtölés politikája mellett, mivel szerintem semmi sem szolgálná annyira az ellenzék céljait, mint ha valami tényleges sérelembe belekapaszkodva hirdetné, hogy az ellenzék a nemzet érdekében az erőszak ellen küzd. Ezzel az ellenzékkel megalkudni igazán nem szabad, már pedig az erőszak is egy neme a megalku-